Kultpol

Színházigazgató-választás Székesfehérváron

Az előírásoknak megfelelően zajlik a Vörösmarty Színház igazgatói feladatainak ellátására kiírt pályázat. Mivel a pályázók közül többen is zárt ülés keretében történő tárgyalást kértek – csak nevük nyilvánosságra hozatalához járultak hozzá –, így az önkormányzat szakmai anyagokat nem hozhat nyilvánosságra, de a pályázat elbírásának folyamatáról tájékoztatást adhat.

Hankó Balázs: Minimum évi 25 milliárd forintot biztosít a közös működtetésű színházak támogatására a kormányzat

A következő öt évben a kulturális kormányzat a közös működtetésű színházak támogatására évente minimum 25 milliárd forintot biztosít – közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken Budapesten, a József Attila Színházban tartott sajtótájékoztatón.

Digitális tiszteletadás és zöld temetkezés alakítja át Kínában a halottak napját

Digitális megoldások és környezetbarát temetkezési formák is kiegészítik ma már a halottak napját Kínában, amely idén április 4-ére esik – derül ki a kínai sajtóban idézett friss példákból, amelyek a temetkezési hatóságoktól származnak.

Magyar Brands díjat kaptak az NFI Stúdiók

A Nemzeti Filmintézet (NFI) kibővített és felújított fóti stúdiókomplexuma elnyerte a Magyar Brands Kiváló Üzleti Márka díjat. A díjjal – szakmai zsűri döntése alapján – azokat a hazai márkákat ismerik el, amelyek az adott iparág méltó képviselői itthon és külföldön egyaránt.

A magyar tudomány évét ünnepelték a Hősök terén

A magyar tudomány éve egy különleges lehetőség arra, hogy reflektorfénybe állítsa és kiemelje a hazai kutatási eredményeket, a tudomány társadalmi jelentőségét, valamint hogy közelebb vigye a tudományt a fiatalokhoz – hangsúlyozta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a magyar tudomány éve alkalmából mondott beszédében csütörtökön a budapesti Hősök terén.

Cigányzene fogadja majd a turistákat a Liszt Ferenc repülőtéren

A Magyarország kormánya által idén is meghirdetett Muzsikáló Magyarország program révén 1,1 milliárd forintos támogatás jut arra, hogy a hagyományos kávéházi cigánymuzsika ismét megtöltse a vendéglátóhelyek teraszait – közölte Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára április 3-án Budapesten.

Öt új sorsfordító történet a NÖRI sorozatában

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) bemutatta a Sorsfordító(k) című animációs sorozatának öt új epizódját. A budapesti Corvin moziban megtartott vetítésen a szakmai közönség mellett több mint kétszáz diák vett részt, akik a bemutató után szakértői beszélgetést is meghallgathattak az animációkból megismert történelmi személyiségek életéről, hőstetteiről, valamint a korszakról, amelyben éltek.

Az év végére megnyílhat a Biodóm a Fővárosi Állatkertben

A tervek szerint az év végére állandó jelleggel megnyílik a Biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykert szerves részeként – közölte az intézmény természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója szerdán.

Ismét lehet pályázni az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjra

Hatodik alkalommal hirdetik meg az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjat, amelyre olyan 35–65 év közötti szépirodalmi szerzők pályázatait várják április 30-ig, akiknek már legalább két, nem magánkiadású kötetük jelent meg.

Lajka kutyáról, egy válságban levő íróról és két angyalról születnek új magyar drámák

A Déryné Program keretében megvalósuló Barangoló Drámaírói Műhely idei felhívására 47 jelentkezés érkezett be, amelyből három alkotó nyert ösztöndíjat.

Többletforrást kapnak a közös működtetésű színházak és a Fesztiválzenekar

A színházak közös működtetési megállapodása a vidéki önkormányzatokkal és a fővárossal tovább folytatódik – áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményében. Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium az elmúlt hónapokban több fordulóból álló szakmai tárgyalásokat folytatott a megállapodásokról a társfenntartó városvezetőkkel, a színházak vezetőivel és a szakmai szervezetekkel.

Hárman versengenek a Zeneakadémia rektori székéért

A Kulturális és Innovációs Minisztérium korábban közzétette a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára szóló pályázati kiírást, melyre három pályázat érkezett. A minisztérium megállapította Farkas Gábor, Győriványi György Sándor és Kelemen Barnabás pályázatának a vonatkozó szabályoknak és a pályázati kiírásnak való megfelelőségét, majd megküldte a szenátus részére. Mindezek alapján hárman versenyeznek a Zeneakadémia vezetéséért.

Új vezetővel kezdi az idei turisztikai főszezont a Dobó István Vármúzeum

A korábbi vezető, Ringert Csaba közös megegyezéssel történő leköszönését követően keddtől megbízott igazgatóként Novákné Mlakár Zsófia irányítja a Dobó István Vármúzeum munkáját.

Miklósa Erikával indul a Nemzeti Tehetség Program kampánya

A Nemzeti Tehetség Program (NTP) 2025-ös kampánya a hazai tehetségek sokoldalúságát mutatja be, hiszen a tudomány, a sport, a művészet vagy akár a gasztronómia területén is találunk kiemelkedő fiatalokat és mentorokat, határon innen és túl. Az idei évben Miklósa Erika világhírű opera-énekesnő képviseli nagykövetként a tehetségtámogatás nemzeti programját – jelentette be a kampányindító sajtótájékoztatón Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.

Ők nyerték a Magyar Természettudományi Múzeum építészeti tervpályázatát

A Bjarke Ingels Group (BIG) és a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. közös pályázata nyerte el az első díjat a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe tervezett új épületére kiírt építészeti tervpályázaton – hangzott el a pénteki díjátadón a debreceni Kölcsey Központban.

Megalakult az MMA Erdélyi Bizottsága

Megtartotta alakuló ülését a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Erdélyi Bizottsága a köztestület Andrássy úti irodaházában. A bizottság az alapító okirat aláírásának napjától az MMA Erdélyi Munkacsoportja alakuló ülésének napjáig tartó időtartamra jött létre.