temető Kínában.jpg

Digitális tiszteletadás és zöld temetkezés alakítja át Kínában a halottak napját

Digitális megoldások és környezetbarát temetkezési formák is kiegészítik ma már a halottak napját Kínában, amely idén április 4-ére esik – derül ki a kínai sajtóban idézett friss példákból, amelyek a temetkezési hatóságoktól származnak.

Peking külvárosától északra, a Ming-dinasztia tizenhárom császári mauzóleumáról elnevezett Siszanling településen köztemetők szolgálják az emlékezés helyszíneit a Verőfény Ünnepén.

Az ottani hatóságok a WeChat platformon Felhő-emlékhely néven indítottak számítógépes megemlékezési programot, amely lehetővé teszi, hogy az emberek online emlékezzenek meg elhunyt hozzátartozóikról. A felhasználók fényképeket és videókat tölthetnek fel, digitális emlékalbumokat hozhatnak létre, sőt mesterséges intelligencia által generált avatárok révén is megőrizhetik az emlékeket. A szolgáltatással a fizikai sírokkal összekötött digitális sírköveket is kínálnak, QR-kódos azonosítókon keresztül biztosítva a hozzáférést.

A platformot eddig több mint százezren használták, és több mint húszezer virtuális sírkő jött létre.

A környezetbarát temetkezési formákra példa a Ninghszia-Huj Autonóm Terület fővárosában működő temető, amely vízben oldódó írószert kínál a gyászolóknak, hogy környezetbarát módon küldhessenek üzenetet elhunyt szeretteiknek. Idén emellett biológiailag lebomló urnákat helyeztek el a temető parkosított zöldfelületén, és 2010 óta több mint 6300 zöld temetést valósítottak meg a térségben.

Ez is érdekelheti

Százkét éves korában halt meg Marlon Brando Oscar-díjas partnere

Százkét éves korában elhunyt Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írta meg a Variety.com.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Recirquel Társulat tagja

A társulat tájékoztatása szerint közúti balesetben elhunyt Nagy Ferenc Karádi-díjas cirkuszművész, a Walk My World Jupitere. A csütörtöki és pénteki előadások elmaradnak.

Meghalt Deák Bill Gyula

Hetvenhét éves korában meghalt Deák Bill Gyula Artisjus-díjas magyar bluesénekes – jelentették be a hírt szeptember 17-én a zenész Facebook-oldalán. A közlemény szerint a magyar blues kiemelkedő alakja egy sikeresnek mondott műtét után hunyt el.

Élete utolsó napjáig festett a pöttyös mintáiról ismert japán avantgárd művész

Kilencvenhét éves korában elhunyt a világszerte szobrairól és installációiról ismert japán művész, Yayoi Kusama, aki az 1950-es évektől egészen a 2020-as évekig azonnal felismerhető, óriási pöttyös műveket és szobrokat alkotott, majd a nemzetközi művészvilág egyik szupersztárjaként tartották számon.