Kultpol
Emelik a közös jogkezelés alá tartozó szerzők és szerzői jogosultak jogdíjmértékét
Megállapodás született a kormány és a közös jogkezelés alá tartozó szerzők és szerzői jogosultak jogdíjmértékének emeléséről – közölte az Igazságügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.
A Nemzeti Filmintézetben nem volt szerencsétlen szám a tizenhármas
2024-ben több mint ötven, a Nemzeti Filmintézet (NFI) gyártási támogatásával készült filmet mutattak be: tizenhármat a hazai mozikban, több mint negyvenet pedig a televízióban láthatott a közönség.
Mennyi pénzt ér meg II. Erzsébet szobra?
A Buckingham-palota közelében található St. James’s Parkban tervezik felállítani a 2022-ben elhunyt II. Erzsébet szobrát.
Bono és Denzel Washington is megkapta a legmagasabb civil kitüntetést az amerikai elnöktől
Szombaton a Fehér Házban adta át Joe Biden, az Egyesült Államok leköszönő elnöke az ország legmagasabb civil kitüntetését, az Elnöki Szabadság Érdemrendet (Presidential Medal of Freedom).
Zalaegerszeg: a városszövetben rejtőző Mindszenty nyomában
A 2022. október 23-án megnyitott zalaegerszegi Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont a politikai szerepvállalása miatt sokat szenvedett, végül emigrációba kényszerült bíboros életútját és a diktatúra egyházüldözését mutatja be.
Elhunyt Jimmy Carter amerikai elnök, aki visszaadta Magyarországnak a Szent Koronát
Életének 101. évében vasárnap elhunyt a Nobel-békedíjjal kitüntetett Jimmy Carter, az Egyesült Államok 1977 és 1981 között hivatalban lévő 39., demokrata párti elnöke.
Lezárult az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat
Az európaiság alapja a hagyományok tisztelete, az egyenes beszéd és az a hit, hogy még mindig több köti össze az európai nemzeteket, mint amennyi szétválasztja azokat – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat záró rendezvényén szombaton Budapesten.
A legnagyobb orosz kulturális intézmények Kalinyingrádban terjeszkednek
Látványos építkezés zajlik a kalinyingrádi Oktyabrszkij szigeten, a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra átadott labdarúgó-stadion szomszédságában – adta hírül az MTI. A moszkvai Bolsoj Színház, az Orosz Állami Színművészeti Intézet és a Tretyakov Galéria modern vonalvezetésű fiókintézményeit húzzák itt fel.
Karácsonyi üdvözletet küldött a Magyar Nemzeti Férfikar
„Ez az este nem csupán egy koncert, hanem egy olyan közös ünnep, amelyben az emberi hang tiszta ereje és kifejezőkészsége összekapcsol minket egymással és a karácsony szellemiségével” – mondta a Karácsonyi üdvözlet című koncerten Vitályos Eszter kormányszóvivő, aki köszönetét fejezte ki a Magyar Nemzeti Férfikar számára azért, hogy a férfikari irodalom legszebb alkotásait adják elő a hangversenyen, valamint azért is, amit év közben tesznek a magyar gyermekekért és közösségekért.
Több mint százhatvan program valósult meg a magyar–török kulturális évadban
A magyar–török kulturális évad keretében Magyarország több mint 160 kulturális, összművészeti és tudományos programot valósított meg Törökország 17 városában, mintegy hatvan intézmény részvételével – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a program budapesti zárórendezvényén mondott beszédében csütörtökön a Nemzeti Színházban.
Padot avattak André Kertész tiszteletére a Múzeumkertben
2024-ben az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum a világhírű fotóművész, André Kertész születésének 130. évfordulója alkalmából kiállítássorozatot rendezett. A tárlatokon sosem látott képeket mutattak be három helyszínen: Esztergomban az MNMKK Balassa Bálint Múzeumban, valamint Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A múzeum az emlékév záróeseményeként most a Múzeumkert egyik padját jelképesen André Kertésznek adta át.
Elfogadta az Országgyűlés a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról szóló törvényt
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményt adott ki arról, hogy a mai napon az Országgyűlés megszavazta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról szóló törvényjavaslatot, amely mérföldkő a kutatóhálózat közel egy éve kezdődött megújulási folyamatában. A kutatóhálózat működését a jövőben önálló törvény szabályozza, amely rugalmas és hatékony működési környezetet, saját vagyont, valamint kiszámítható, három éves időtávon a kétszeresére bővülő és értékálló finanszírozást biztosít a HUN-REN számára. A törvény elfogadása új fejezetet nyit a magyar kutatási és innovációs ökoszisztéma fejlesztésében.
Január 6-ig jelentkezhetnek a fiatal zenészek a Virtuózokba
Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a Virtuózok nemzetközi komolyzenei tehetségkutató a 2024/2025-ös évadban. A jubileumi műsorsorozatra, amely újításokat kínál, és különös figyelmet fordít a határon túli magyar fiatalokra is, január 6-ig várják a jelentkezőket.
Háromnapos rendezvénysorozattal emlékeztek Temesváron a népfölkelés 35. évfordulójára
Rendezvénysorozatot szervezett a temesvári népfelkelés 35. évfordulója alkalmából a Temesvári Integratio Alapítvány, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Új Ezredév Református Egyházközség és a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség december 13–15. között a Bánság fővárosában.
Átadták az idei Gábor Dénes-díjakat
December 13-án átadták a Gábor Dénes-díjakat a Parlament Felsőházi termében.