Kultpol

Különleges ruhadarabokat állít ki a Romani Design Brüsszelben

A Romani Design roma divatstúdió tervezte ruhák bemutatásával, a Gyökereink mibennünk című kiállítással nyitotta meg őszi rendezvénysorozatát a brüsszeli Liszt Intézet.

Csaknem 65 millió forintba kerül a trunki Magyar Ház újjáépítése

Csaknem 65 millió forintba (165 ezer euróba) kerül a csángóföldi Trunk település Magyar Házának újjáépítése, elkészültéig az ottani csángó gyerekeknek ideiglenesen a helyi iskolában tartanák a magyar nyelvű foglalkozásokat – mondta Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCsMSz) elnöke.

Felújítják, és kulturális központ lesz a komlódi Teleki-kastély

Felújítják a komlódi Teleki-kastélyt az erdélyi Beszterce-Naszód megyében, a barokk műemlék épület uniós támogatással újul meg – tudatta Emil Radu Moldovan megyei tanácselnök. A kastélyt mintegy 51 millió lejből (négymilliárd forintból) állítják helyre, a felújítási munkálatokat 2028-ban kell befejezni.

Ülésezett a Nemzeti Kulturális Tanács

Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, valamint Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter összehívására ülésezett hétfőn a Nemzeti Kulturális Tanács (NKT).

A felszabadulás 80. évfordulójának tiszteletére szólnak szombaton a párizsi harangok

Párizs felszabadításának 80. évfordulójára kondulnak meg szombaton a párizsi templomok harangjai, mint ahogyan 1944-ben tették – jelentette be közleményben az egyházmegye.

Felújítják Dsida Jenő sírboltját a Házsongárdi temetőben

Elkezdődtek a munkálatok, hamarosan újra régi pompájában áll majd a költő végső nyughelye.

Műemlék lesz a piliscsabai Makovecz-campus egy része

Míg az egyetemi épület – és jó néhány társa – védett lesz, addig számos struktúra elveszíti korábbi státuszát az augusztus 23-án hatályba lépő döntés szerint.

Vincze Máté: Szent István tudta, hogy csak erős identitású, önazonos, öntudatos népnek lehet jövője

Szent István tudta, hogy csak erős identitású, önazonos, öntudatos népnek lehet jövője – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára augusztus 20-án, kedden Debrecenben, az államalapító szobrának koszorúzási ünnepségén.

Egyed Ákos történész kapta a Kincses Kolozsvárért díjat

A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) a létezés magyar minőségének egyik különleges formája; nemcsak azt mutatja meg, milyen páratlan kulturális örökséggel rendelkezünk, hanem azt is, hogy ennek megőrzése közös felelősségünk – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár hétfőn este Kolozsváron, az erdélyi magyar kulturális fesztivál 15. kiadásának nyitógáláján.

Ezzel az útikönyvvel érdemes Magyarország felfedezésére indulni

Magyarország tájegységeit bemutató, fotókkal gazdagon illusztrált kötet jelenik meg Magyarország – Az útikönyv címmel.

Csenger díszpolgára lett Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója

„Csenger Város Díszpolgára” címmel tüntették ki Fekete Pétert, korábbi kultúráért felelős államtitkárt, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatóját.

Felkerült a kolozsvári Szent Mihály-templomra az Europa Nostra-díj bronzplakettje

Leleplezték szombaton az Europa Nostra-díjhoz járó bronzplakettet a kolozsvári Szent Mihály-templom falán. Az Erdély egyik jelképének számító kolozsvári római katolikus templom szakszerű helyreállításáért ítélték oda az európai műemlékvédelmi szakterület legrangosabb elismerését.

Porteleki László, a Muzsikás Együttes prímása Martin György-díjat kapott

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkeresztet, Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Magyar Bronz Érdemkeresztet, Móra Ferenc-díjat, Pauler Gyula-díjat, Szinnyei József-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Bessenyei György-díjat, Csokonai Vitéz Mihály-díjat, Martin György-díjat, Népművészet Ifjú Mestere díjat, Pro Cultura Hungarica díjat adott át a Pesti Vigadóban.

Ősszel is indul az Élő történelem másként elnevezésű képzés

A Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) október 1. és 4. között Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban szervezi meg a következő Élő történelem másként című továbbképzését, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásának köszönhetően ingyenes formában.

Állami kitüntetéseket adtak át a Pesti Vigadóban

Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet Mestere díjakat adott át Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Zsigó Róberttel és Závogyán Magdolnával, a tárca államtitkáraival pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.

Fotókon mutatják be az EU-tagság eredményeit

Kültéri fényképkiállítást rendez az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete az ország 22 pontján Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.