Kultpol

Új művelődési központot alakítanak ki Sándorfalván

A Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központ felújításával és kibővítésével, uniós támogatással új művelődési központot alakítanak ki Sándorfalván.

A Ludwig Múzeum hatodik alkalommal hirdeti meg az ARTtransfer-díj pályázatot

A Ludwig Múzeum idén is meghirdeti a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított ARTtransfer-díj pályázatát, amelyre magánszemélyek jelentkezését várják az elmúlt három évben megvalósult projektjeikkel október 6-ig.

Felszentelték Kolozsváron a visszaállított Mária-oszlopot

Felszentelték és megáldották csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Kolozsvár belvárosában Erdély második legrégebbi köztéri emlékművét, a piarista templom elé visszaállított Mária-oszlopot.

A kormány támogatja a határon túli magyar színházakat és táncegyütteseket

A Kulturális és Innovációs Minisztérium az idei évben is meghirdeti ötvenmillió forintos keretösszeggel a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását támogató pályázatát.

Világviszonylatban is jelentősek a komáromi ásatások

Az egykori katona- és polgárváros, Brigetio – mai Komárom – területén végzett ásatás világviszonylatban is számottevő helyszíne a római kori régészeti feltárásoknak – jelentette ki Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.

Amatőrök is indulhatnak az állatkerti meseíró pályázaton

Eddig profik pályázhattak, most amatőr meseírók jelentkezését várja a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Magyar Írószövetség a Tollak és tappancsok – Újratöltve című pályázatra, amelyre szeptember 30-ig lehet benyújtani a pályamunkákat.

Kultúránk tesz magyarrá bennünket

Megkezdődött az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című országos rendezvénysorozat.

Zarándokok úti célja lesz a Himnusz emlékhelye Szatmárcsekén

Együttműködési megállapodást kötött a kormány és Szatmárcseke önkormányzata a Himnusz emlékhelye elnevezésű beruházás előkészítéséről és megvalósításáról.

Türkmenisztánt látja vendégül a Hagyományok Háza

Türkmenisztán kulturális öröksége először mutatkozik be Magyarországon a Türkmenisztáni Kulturális Napok keretében a Hagyományok Házában, ahol szerda este rendezték meg a program nyitóeseményét.

Egyetemi fenntartásba került a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola

A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működik augusztustól a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium. Az új struktúra számos előnyt rejt magában mindkét oktatási intézmény, illetve az oktatók és a tanulók számára.

Már lehet nevezni a MetroPolice Bűnügyi Filmfesztiválra

A MetroPolice Filmnapokból filmfesztivállá növő rendezvény tavaly debütált.

Jelentősen emelkedhet a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) társadalmi egyeztetést indított a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program módosításáról szóló Kormányrendelettel kapcsolatban, amely a tanárképzés értékközpontú és gyakorlatorientált átalakítását hivatott elősegíteni közel 10 milliárd forintnyi támogatással – írja a minisztérium közleménye.

Támogatásra pályázhatnak a zenés-táncos szórakozóhelyek is

Összesen közel 300 millió forint értékű támogatást hívhat le mintegy 200 vidéki alkalmi vendéglátó üzlet és további 100 vidéki zenés-táncos szórakozóhely – áll a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményében. Az üzletenként igényelhető, egymillió forint vissza nem térítendő támogatás immár a harmadik eleme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek számára indított, 13 milliárd forint értékű támogatási programnak. A támogatási program további őszi ütemeiben a kávézók, a büfék, az italüzletek és a bárok adhatják majd be igényeiket.

Idén is milliárdokkal segítenek tehetséges fiatalok ezrein

Több ezer tehetséges fiatal kap támogatást idén is a megújított Nemzeti Tehetség Program (NTP) jóvoltából. Ebben az évben 15 kategóriában mintegy 3,4 milliárd forintra pályázhattak a hazai és határon túli fiatalok, valamint a tehetséggondozó programokat megvalósító szervezetek.

Múzeumi alapok címmel indul ingyenes képzés

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) szeptemberben induló, Múzeumi alapok című hiánypótló és ingyenesen elvégezhető képzésén van még néhány szabad hely. A jelentkezés határideje augusztus 9.

A roma holokauszt áldozatairól emlékeztek meg Budapesten

A második világháború alatt meggyilkolt romákra emlékeztek a roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából pénteken Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen.