Hogyan éled meg a jelenlegi helyzetet?
Gondolom, nem vagyok egyedül, ha azt mondom, vegyes érzelmekkel. Állandó lelkiismeretfurdalás nélkül élem át azokat a pillanatokat, amire egészséges helyzetben nincs idő. Megcsodálhatom egyesével a fákon fakadó bimbókat, minden apró virágot megillatozhatok, vagy akármeddig gyönyörködhetek az ég színeiben. Van idő azokra a dolgokra, amire egyébként is kellene lennie, de valamiért szégyenkezünk, ha nem cselekszünk helyettük valami hasznosat. Most picit élhetünk úgy, ahogyan élnünk kellene, de mégis érezzük, hogy valami nem stimmel. Nem ilyen áron kellene csodálnunk az élet végtelen szépségét.
Engem nem csak az egészségügyi fenyegetettség, de a másoktól való elszakítás visel meg leginkább. Fizikai elvonási tüneteim vannak, amiért nem utazhatok, nem ismerhetek meg újabb és újabb embereket. Muzsikusként nem csak az ad éltető erőt, hogy játszhatunk, hanem az is, hogy befogadnak minket. Picit olyan ez, mint amikor az elveszett embert egy éjjelre befogadják, szállással, étellel, meleggel kínálják, így nem fagy halálra a farkasordító hidegben. Vagy amikor egy vigasztalhatatlan ember egyszer csak talál valakit, aki meghallgatja, és egy mondattal pont úgy találja el a szívét, hogy megnyugszik és vigaszra lel. Ezt nevezem „befogadásnak”. Ennek végtelen folyamatnak kell lennie, amíg itt vagyunk a Földön, ez egy szeretetlánc amivel össze vagyunk kötve. Ezért viselem nehezen, hogy nem lehetünk együtt.
És nem tudom nem érezni azoknak az embereknek a tragédiáját, akiknek most kettétört az életük. Akik a túlélésért küzdenek, és nem tudhatják, meddig tart a harc, meddig kell kitartaniuk. Akik nem élhetnek a hivatásuknak többé, hanem beállnak valami egészen másnak. Nyilvánvalóan a kultúra kerül a sor végére. Mi lesz azzal a sok tehetséges emberrel, akik eddig is napról napra éltek?
Én végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen helyzetben is talpon maradhatok és a hivatásomnak élhetek. De próbálom felvértezni magam, hiszen ha ez elvész, akkor küzdenem kell nekem is. Ez persze nemes szolgálat, hiszen már nem produkciózásból kell zenélnünk, hanem hogy továbbvigyük a zenét egyik lélekből a másikba. Nem pénzért, hanem magáért a muzsikáért, a csodáért.
Nagyon félelmetes, amikor megmérettetünk, hogy valóban képesek vagyunk-e az igazi szolgálatra. Mert beszélni róla könnyű, de ha őszintén a szívemre teszem a kezem, tudom, micsoda „kiváltság” volt eddig az életem. Bár mindig forradalomra vágytam, be kell látnunk, eddig kényelmesen éltünk.
Mivel foglalod el magad a négy fal között?
Mostanában rengeteg feladatom van. Elsősorban zeneszerzői munkákkal, megbízásokkal töltöm az időt, emellett ősbemutatóra készülünk a Recirquel Társulattal, Vági Bencével. Ha minden jól megy, ősszel lesz a bemutató a Müpában. Ferenczi Gyuriékkal és Vári Bertalannal egy rendhagyó János Vitéz zenés előadásra készülünk, ahol teljesen új értelmezésben lesz előadva a darab.
Természetesen dalokat is írok, de rettentően hiányzik a múzsám, ami maga az esemény, a koncert vagy az előadás.
Milyen filmet, könyvet, online megnézhető előadást ajánlanál az elkövetkező időszakra?
Mostanában a filmek mentettek meg. Szeretettel ajánlom a Baraka, a világok arcát, a Home-ot, az Otthonunk történetét, a Humant, a Bábelt, a Nagy Halat, az Amerikai Szépséget, az Ösztönt, az Árnyékországot, a Napok romjait, a Csillagok közöttöt... napestig sorolhatnám a teljes listát. És nagyon szeretem a régi rádiójátékokat, a felvételeket, amiket a színészóriásaink hagytak ránk.
Az interjúsorozat többi része itt olvasható.
