kultúra a fotelből
Kultúra a fotelből – Verebics Kati
Verebics Katalin festőművész kislányával fest és rajzol, elmaradt és tervezett kiállításokra készül, oktat a virtuális térben és várja, hogy kiutazhasson férjéhez Egyiptomba.
Kultúra a fotelből − Erdélyi Timea
Erdélyi Timea egy sikeres kimenetelű műtéti beavatkozásnak köszönhetően hamarabb kezdte a karantént, mint színész kollégái általában. Felépülése egybeesett a járvány elleni globális küzdelemmel, így rá különösen nagy hatást gyakorolt ez az időszak.
Kultúra a fotelből – Szász János
Szász János rendező épp legújabb alkotásához, Szerb Antal: Utas és holdvilág című könyvének filmfeldolgozásához nézett helyszíneket Olaszországban, amikor elkezdték lezárni a határokat. Most családjával együtt otthon tölti az időt, online tanít, sorozatokat néz, olvas, zenét hallgat, és a munkáira készül.
Kultúra a fotelból - Polgár Csaba
„Az Örkény Színházban elindult a Vers csak Neked kezdeményezés, ami azt jelenti, hogy kérésre verset mondunk telefonon az érdeklődő közönségnek. Délután vagy este leülök, és elkezdek telefonálgatni " – meséli Polgár Csaba színművész, rendező. Karanténinterjú.
Kultúra a fotelből – Kis Róka Csaba
A festőművész szívesen idézi fel a közelmúltban szerzett kulturális élményeit, és azt is elárulja, hogy Szabó T. Anna melyik műve tette rá az utóbbi időben a legnagyobb hatást.
Kultúra a fotelből – Mucha Dorka
Második könyve épp áprilisban jelent volna meg, most a harmadik regényén dolgozik. Amikor nem ír, gyerekkönyvet fordít, közben várja, hogy megnyissák a határokat és hazautazhasson Szlovákiából a szüleihez. Mucha Dorka író mesélt nekünk mindennapjairól.
Kultúra a fotelből - Tóth Antal
Az elzártság talán megtanított bennünket arra, hogy egymásért vagyunk – mondja a Nemzeti Énekkar menedzsere. Villáminterjú.
Kultúra a fotelből − Vörös István
„Lényegében nem olyan nagy a különbség mindennapi életem és a korábbi között. Valami azonban változik a világban, a nagy gomböntő ott slattyog az utcákon, és nincs rajta szájmaszk." A József Attila-díjas költő a karanténhelyzetről.
Kultúra a fotelből – Szirtes Edina 'Mókus'
„Nagyon félelmetes, amikor megmérettetünk, hogy valóban képesek vagyunk-e az igazi szolgálatra. Mert beszélni róla könnyű, de ha őszintén a szívemre teszem a kezem, tudom, micsoda „kiváltság” volt eddig az életem."
Kultúra a fotelből – Dániel András
„Nem sokkal a járvány itthoni kitörése előtt láttam az Ódry Színpadon a Kacsa, Halál, Tulipán című felnőtt bábelőadást Fodor Orsi rendezésében. Utólag visszatekintve számomra ez az előadás az azóta eltelt furcsa, sok szempontból elgondolkodtató időszak valamiféle különös, elégikus nyitányaként is értelmezhető."
Kultúra a fotelből – Visky András
„A közös jelenidő, a valódi színelátás eltűnése nagy tanulsága a vírushelyzetnek. Hogy tudniillik helyettesíthetetlen.” Visky András író, egyetemi tanár, színházi teoretikus, a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja és művészeti aligazgatója válaszolt kérdéseinkre.
Kultúra a fotelből - Uhrik Dóra
Ha csak annyit megtanulunk, hogy mi a valódi érték, és hogy jobban figyeljünk egymásra, az már óriási nyeresége a százévente pusztító járványoknak. Ebben bízik Uhrik Dóra Kossuth-díjas táncművész.
Kultúra a fotelből - Gáspár Károly
Az ismert jazz-zongorista hallgatni Keith Jarrettet, nézni a Három óriásplakát Ebbing határában című amerikai filmdrámát, olvasni pedig a Rejtő-összest ajánlja.
Kultúra a fotelből – Telihay Péter
A búvárok amennyi ideig lefelé merülnek, ugyanannyi időt kell felfelé is jönniük. Telihay Péter rendező úgy érzi, ez a járványügyi és az azt követő helyzetre is igaz. Ez foglalkoztatja, no meg az, hogy hova ültessen paradicsomot. Interjúnk.
Kultúra a fotelből - Orlai Tibor
Az Orlai Produkciós Iroda ügyvezető igazgatója évtizedek óta először nem pörög napi 16-18 órát, legalábbis a színházban nem. Nincs megijedve a jövőt illetően, de óvatosan fogalmaz Thália templomának újraéledésével kapcsolatban.