Hogyan éled meg a pandémiát, milyen gondolatok születtek benned?
Várható volt, hogy történik valami, mert megérett rá a helyzet. Csúcsra járatott világban élünk. A legtöbb kultúra ilyenkor, amikor eltorzul, önmagából kifordulva pörög körbe-körbe, és esik szét benne az erkölcsi rend, akkor össze szokott omlani. Valaminek történni kellett ahhoz, hogy végre lelassuljunk. Régóta beszélünk a környezetszennyezéstől kezdve az idegbeteg túlhajszolt embereken és megzakkant kapcsolatokon át a széttört családokig nagyon sok mindenről. Zöldek, pszichológusok, lelkigondozók, művészek, politikusok. Mégsem sikerült fékeznünk, lassítanunk, és úgy látszik, ez volt a módja, hogy ne ütközzünk. Ritmust kell váltani, újra emberré kell lenni, együtt kell élni a saját családunkkal.
Pont a vírus terjedésének itthoni erősödésekor készültél el az Angyal sorozatod új szereplőjével. Ki ő?
Ő az első kérubom. Részben szigorú tekintetű, erőt sugárzó, egyúttal szomorú valaki lett. A Paradicsomot őrzi az embertől, mert ott van a tökéletesség. Az áldott és az átkozott között áll. Ez így durván hangzik, de elválasztó szerepet tölt be. Ahogy festettem, engem is megütött, hogy valójában tőlünk őrzi az Édent. A kérub azonban Isten közeledtét is jelzi, ha pedig az Úr jelen van, az jó. Lehet, hogy ezek a mostani jelek ijesztőek a Földön, de inkább essünk Isten kezébe, mint emberekébe. Isten szerető, könyörületes, megbízható, az ember pedig kiszámíthatatlan.
Az Őrző Kérub festészetileg és üzenetben is különbözik az Angyal sorozatom többi képétől. Az angyalok az emberek belső történéseit ábrázolják; illetve ami az én lelkemben és a körülöttem lévő emberek életében zajlik. A kérubokkal viszont Isten megnyilvánulásait akarom kifejezni. Tervezem mind a négy kérub megfestését, akik Isten trónusát őrzik. Bár sosem tanulmányoztam az angyali világot.
Korábban született egy kis deszkás képem, amin egy törtszárnyú angyal három rozsdás szögre van felakadva. Megrázó festmény. Éveken át gondolkoztam azon, hogy fessek belőle egy nagyméretű olajképet is. Ez lett az első angyalos képem. Tavaly indult el bennem egy kérdés és egy ima, hogy egy megszaggatott szárnyú angyal képes-e repülni. Mi, emberek, sok mindennel küzdünk, rengeteg álmunk, vágyunk van. Vajon megtörten be tudjuk-e ezeket teljesíteni, szárnyra tudunk-e kapni? Erről szól ez a sorozat. Ez most, hogy lett ez a bezárt helyzet, még különösebb. Tud-e így szárnyalni az emberi lélek?
Gondolod, hogy jó irányba megyünk majd, tanulunk mindebből?
Nyilván van egy társadalmi és egy személyes szint, ami összefügg. Igenis kaptunk egy esélyt észhez térni, egymásra figyelni. Nagy lehetőség, hogy döntsünk: ha majd beáll a gazdasági krach, elkezdünk őrjöngeni, egymást kihasználni, kirabolni, vagy mondjuk, megpróbálunk hálózatban gondolkodni, szolidárisnak lenni, szociális rendszereket működtetni. Akinek sok van – mert vannak bőven –, talán rájönnek, hogy mindez semmit sem ér, ha holnapután meghalnak. Hátha felajánlják, elosztják, megszervezik a pénzükből valaminek a működtetését, élelmezését. Tudok vizionálni egy olyan jövőt, ahol egészen más struktúrában működik a társadalom, a gazdaság, megszűnik a pénzközpontúság. Miért ne? Sok minden inog, recseg-ropog, és van lehetőség újragondolni a dolgokat.
Nyilván az ember ember marad. Egy járványtól nem lesz hirtelen a természetünk hófehér, nem leszünk irigység, önzés nélküliek, könyörületesek. De vannak, akik átértékelik az elmúlt éveket. Nem biztos, hogy a negatív forgatókönyv működik. Valószínűleg párhuzamosan fognak zajlani jó és rossz események, mint ahogy egy háborúban. Vannak, akik kimutatják, milyen torzak, betegek és minden lehetőséggel élnek és visszaélnek, de vannak, voltak, lesznek olyanok is, akik önfeláldozóan megtesznek mindent. Elsősorban nem magukért, hanem a többiekért. Nekem is és mindenkinek magába kell szállnia, és elgondolkodnia, mi az ő helye, mi a felelőssége, mit tehet.
Szélsőséges helyzeteket is érdemes elképzelni. Elég hamar eljátszottam azzal a gondolattal, hogy amikor már olyan szinten tele vannak a kórházak haldoklókkal, hogy nem tudják ellátni őket, akkor kik lesznek azok, lesznek-e olyanok, akik azt mondják: segíteni ugyan nem tudunk, de nem lehet az, hogy emberek fetrengjenek fájdalmakban, és egy másik ember ne nézzen rájuk. Feltettem magamnak a kérdést, eljön-e az a pont, hogy fel kell adom a biztonságot, és ki kell lépnem. Lehet, hogy gyógyszert, vagy élelmiszert kell majd szállítanom valakinek, de az is lehet, hogy be kell mennem a kórházba. Lehet, hogy éppen a családomban lesz valaki, aki rám szorul. Ezekből az egyéni döntésekből jön majd létre, hogy társadalmi szinten merre mozdulunk.
Mi volt az utolsó kulturális élményed?
A Műcsarnokban Major Kamill kiállításmegnyitóján jártam. Gyönyörű és érdekes alkotásokat láttam, amelyek feltöltöttek.
Mit ajánlanál a bezárkózottság idejére?
Filmek közül A napfény ízét mondanám, gyönyörű alkotás, komplett családtörténet, szélsőséges helyzetek, fel nem oldott, csodálatos feszültségpontok. Zenében Bartókot, vagy a Kings Kaleidoscope bármelyik lemezét szívesen ajánlom. Ők egy olyan angol nyelvű keresztény zenekar, amely zeneileg a legkülönbözőbb műfajokat ötvözi, és fantasztikusak a dalaik lírái. Az énekes gondolkodása nagyon közel áll az én ars poeticámhoz. Bartók pedig a gyenge pontom! Őt azért nem hallgatom festés közben, mert akkor nem tudok a vászonra figyelni, csak a muzsikára. Ilyen helyzetben olvasni Babits vagy Radnóti versesköteteit ajánlanám. Van egy morbid ötletem is depresszió ellen, ami kihúz a mélységből, ez pedig Radnóti Bori notesze. Este le kell ülni egy kislámpa mellé egy pohár borral, ezzel a könyvvel, és akkor az ember sok mindenre ráébred.
