A COVID-járvány idén szinte mindennek, így találkozásunk helyszínének, a Music Hungary konferenciának is alaposan átrajzolta a forgatókönyvét. Milyen válaszok fogalmazódtak meg a könnyűzeneipar jelenlegi helyzetét érintő kérdésekre?
Két oldalról közelíthetjük meg a lehetséges válaszokat. Az egyik a gazdasági aspektus, amelyben az áfacsökkentéstől különböző iparági könnyítésekig széles skálán találunk megoldási kísérleteket. A másik pedig a zeneipari innováció: mihez kezdünk egy olyan helyzettel, amikor nincs élőzene, miközben a magyar könnyűzeneipari bevételek nagy részét eddig az élő koncertezés termelte ki. Az a kérdés, hogyan tudjuk úgy segíteni a szférát, hogy ne csak időszaki megoldást nyújtsunk, hanem válságállóbbá tegyük az egész zeneipart. Látunk már innovatív kezdeményezéseket, ezeket megtolnánk egy picit, erre a Nemzeti Kulturális Alap már előkészített egy százmillió forintos nyílt keretet.
Ez azt is jelenti, hogy a járvány elmúltával is fennmaradó programokban gondokodnak?
Az előrejelzések szerint világjárványokra a jövőben is számítani kell. Nem lehet elvárni, hogy az állam minden alkalommal segíteni tud majd a nehéz helyzetbe kerülő kulturális szereplőkön. Vagyis hát lehet, de ez szembemegy a szcéna logikájával:
senki nem szereti, ha kiszolgáltatott állapotban van huzamosabb ideig.
Olyan újszerű megoldásokat kell alkalmazni, amelyek egy váratlan helyzetben is képesek fenntartani a szcénát.
Például raktárkoncertezés?
A kultúrafogyasztási szokások radikálisan megváltozhatnak a járvány hatására. Azt láttuk a tavasszal, hogy az egyoldalú, dömpingszerű tartalomközvetítés egy hónap után kezdett unalmassá válni a fogyasztók számára. A véleményem szerint a megoldást az interaktivitás jelentheti, ha a közönséget be tudjuk vonni valamilyen formában, részesévé tenni annak a folyamatnak, ami éppen akkor és ott történik. Hiszen erről szól az élő koncertezés is. Ezt az itt és most élményt kellene tudni valahogy újragondolni.
Járvány nélkül sem lett volna épp unalmas éve: a magyar könnyűzeneipar teljes újjáépítésén dolgozik. Kik a partnerei ebben?
Úgy érzékelem, hogy minden zenész, minden zeneipari szereplő érdekelt abban, hogy javítsunk a jelenlegi helyzeten. Minden létező releváns intézménnyel és jogvédő szervezettel egyeztettem, meghallgattam a véleményeket és az a dolgom, hogy a – néhol egészen széttartó – nézeteket integráljam.
A Nemzeti Kulturális Tanácsnak kiküldött ötéves könnyűzeneipari stratégiája útját mennyiben állította meg a vírus?
Teljesen. A gazdaság egészét éppúgy, mint az egyes fogyasztók pénztárcáját, komolyan érintette a világjárvány, emiatt nem is fogadták el eddig a stratégiát. Úgy gondolom, hogy a következő pár hétben a kormány asztalára kerül és kiderül, hogy mekkora forrást tudnak biztosítani rá. Az érdemi munkát ebben az anyagban amúgy is 2021 januárjától terveztük elindítani. Addig egyeztetések, előkészítés szerepelt a cselekvési tervben, az nem kerül pénzbe.
Az egész stratégiának az alapja annak az infrastruktúrának a felállítása, ami segíti majd a munkájukat. Mi a legfontosabb tégla?
A felszínen látszólag jól működő mainstream zeneipar alatti hiányos tehetséggondozás és zenetanulás.
Kodály országában valóban ekkora a baj ezen a téren?
Egy több mint ötvenezres kultúrafogyasztási kutatásból az derült ki, hogy
a magyarok jelentős többsége kulturális tartalmat két formában fogyaszt: ez a mozgókép, valamit a könnyűzene.
Ez az a nyelv, művészeti forma, amelyen keresztül a fiatalok a világot értelmezik. Magyarországon ma több mint 100 ezer gyermek tanul hangszeren játszani. Ez komoly- és népi zenét jelent. Könnyűzenét formális oktatási keretek között nem tanulnak többen, mint 300-an. A hangszertanulás jó dolog, ezt szeretnénk tovább erősíteni. Nem ellenpontozni a komolyzenei oktatást, hanem kiegészíteni azt.
Magát a zenetanulást is népszerűsíti, ha a fiatalok könnyűzenét tanulhatnak.
A szolfézst, zenei alapokat mindenképp el kell sajátítani. Ha a jelenleginél jóval több gyereknek tesszük lehetővé, hogy zenélni tanuljon, emeljük a zeneértés szintjét, mentálhigiénés szempontból pedig az önkifejezés eszközét és örömét adjuk a gyerekek kezébe. A zenéhez mindenkinek joga van.
Teljesen új infrastruktúrában gondolkodik, vagy a jelenlegi oktatásba építené be a könnyűzenei képzést?
Utóbbit azért nem tudjuk megvalósítani, mert hiányzik a struktúrából az egyik legfontosabb elem: a diplomával rendelkező könnyűzenetanár. Ma Magyarországon nincs felsőfokú könnyűzenei oktatóképzés, ezért menet közben kell azt is kiépíteni. A debreceni egyetemen immáron egy éve működik, hamarosan Miskolcon is elindul, Kőbányán pedig a Könnyűzenei Művészeti Akadémia létrehozásán dolgozunk.
Közben pedig a mai fiatalok elsősorban angol nyelvű zenét hallgatnak. Hogyan válnak majd a magyar tartalmak fogyasztójává?
Van egy nünükém, ami arról szól, hogy nem a saját kultúránkban élünk.
Aki otthon van a magyar rockzenében, az tudja, hogy mi a különbség mondjuk a Syrius és a Kex között. Aki most lép be a könnyűzenei kultúrába, az nem biztos, hogy tisztában van ezzel. Azt gondolom, hogy nincs tiszta lap, a mai gyerekek nem indulhatnak úgy, mintha nem történt volna az elmúlt 50 év magyar kultúrájában semmi. Meg kell találni azt a formanyelvet, amelyen el tudjuk mesélni számukra a saját fél évszázados poptörténetünket. Ennek például az egyik módja a képregény. Dolgozunk azon, hogy ezen a formanyelven tudjuk átadni azokat a hagyományokat, amelyekből aztán a fiatalok tovább építkezhetnek.
A fiatalok otthonát, az online teret is belakják majd?
Szeretnénk megkönnyíteni a klipgyártást a magyar zenekarok részére, növelve ezzel az esélyt, hogy a mátrixban a magyar fogyasztók magyar tartalmakkal találkozzanak. Másrészt digitális oktatási segédanyagok kialakításán is dolgozunk olyan ismert művészekkel, akik a zenét tanuló gyerekek mesterévé tudnak válni.
Az UNESCO által A zene városa címmel kitüntetett Veszprémben, Európa 2023-as Kulturális Fővárosában beszélgetünk. Mi lesz a könnyűzenei fesztiválok sorsa?
Nem tudom. Valószínű, hogy a fesztiválközönség meg fog változni, és azok fognak elmenni egy-egy rendezvényre, akik közelebb laknak. Brit és holland turisták helyett közép-európaiak lesznek a résztvevők. Ha egy autóútra lévő távolságról beszélünk, ez akkor is ez egy 100 milliós piac.
A fellépők sem tudnak majd utazni, gyérül a felhozatal.
Véleményem szerint a közép-európai popkultúra van annyira jó és izgalmas, mint a nagyon erős marketinggel megtolt világpiaci tartalmak, csak éppen a jelenlegi versenyviszonyok között ők nem férnek fel a színpadra. Amennyiben „ha nincs ló, jó a szamár is” alapon közép-európai sztárokat kezd el építeni a fesztiválipar, az csak jót tesz az itteni zenekultúrának.
Az irányítása alatt egy kéz alá kerültek a PIM-ben a valójában nagyon is összefüggő irodalmi és zenei tartalmak. Születnek innovációk?
Tavaly májusban indítottuk el az A38-on a PIM a Hajón sorozatot, ahol minden kedden közös produkciókat hoz létre az irodalmi, előadóművészeti és zenei szakma, hozzájuk most már a vizuális kultúra is csatlakozott. Költőket idézünk meg zene, vizualitás és színészek segítségével, dj-k és slammerek hoznak létre közös produkciót, szóval minden kedden történik valami, amiért az ember azt gondolja, hogy ezt megérte megcsinálni. A személyes élmény hiányában most az otthonmaradásra kényszerült művészeket szeretnénk összehozni és kitalálni egy olyan tartalmat, amellyel online egy nagyobb közönség is elérhető. Azt gondolom, hogy ebből izgalmas dolgok sülhetnek ki.
A fotókat Nemes Róbert készítette a Music Hungary konferencián.
