Fővárosunk több mint ezer év történelmének jegyeit hordozza magán – ezt mutatja be a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány Kultúrák és korok Budán című interaktív kiállítása.

Budapest Közép-Európa legnagyobb városainak egyike, szövevényes, sok szálból összesodródó múlttal, amelynek magját a középkori királyi központként kiemelkedő Buda adja. A kiállítás tervezői egy olyan tárlatot képzeltek el és valósítottak meg, amelybe belépve a látogató úgy érezheti, egy időgépben utazik.

A tárlat Budapest történetének hét kiemelkedően fontos korszakának hangulatait eleveníti fel interaktív eszközök és egy-egy jellegzetes tárgy segítségével. A kiállítás egészen a 9. század végétől indul, amikor a honfoglaló magyarok megérkeztek a Kárpát-medencébe és a Duna átkelőhelyei miatt a későbbi Budapest térsége is fontos helyszín volt a számukra. A kiállítás interaktívan mutatja be a középkor jellegzetességeit, valamint a révet, amelynek köszönhetően kialakult Pest városa. Láthatjuk, hogy a tatárjárás során milyen komoly károkat szenvedett a terület és azt is, hogy emiatt IV. Béla király a túlparton, a Várhegyen alapította meg Budát, amely hamarosan uralkodói központtá fejlődött. A kiállítás bemutatja a török hódítást és Buda visszafoglalását is, valamint az azt követő újjáépítést, melynek köszönhetően Buda és Pest fejlődése új lendületet kapott. Emellett nem csak a két város fejlődését, hanem a tárlat helyszínéül szolgáló Gül Baba Türbéjének fél évezredes történetét is korabeli ábrázolásokon ismerhetik meg a látogatók.

A kiállítás betekintést enged az igazi fellendülést hozó
19. századi Buda és Pest, majd az egyesített Budapest igazi modern,
közép-európai nagyvárosi életébe. Emellett azt is láthatjuk, hogy a környező
országok körében, hogyan nyerte vissza a város művészeti központ jellegét, amit
az országot ért csapások (Trianoni békekötés, II. világháború) ellenére máig
megőrzött. Végül megismerhetjük a II. világháború utáni Budapestet, amikor a fővárosba
áramló tömegek a város összképét is átformálták: a panelházak elterjesztésével hatalmas
lakótelepek épültek a város peremén.

Budapest az elmúlt években az európai turizmus kedvelt és méltán népszerű célpontjává vált. Mind építészetileg, mind kulturálisan, vagy éppen gasztronómiáját tekintve egy világhírű és kedvelt főváros lett. A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány pedig azt a feladatot kapta az alapító Magyar Államtól, hogy Gül Baba közel 500 éves sírhelyét a felújított formájában megőrizze, gondozza és tartalommal töltse meg, valamint, hogy minél szorosabban bekapcsolja a magyar kulturális életbe és a hazai turizmusba. Ezzel az egyedülálló kiállítással is a fenti célokat szeretnénk erősíteni. A november végén megnyitott tárlatunk méltó folytatása a korábbi sikeres kiállításainknak, mint amilyen a Herendi porcelán kiállítás, vagy éppen a kortárs ebru festményeket bemutató tárlat voltak.

Kiemelt kép: Major Kata/WLB