Csere_Margit_Lakatos_Menyhert_Altalanos_Iskola_es_Gimnazium_tanara_Copy_002
Cziglényi Boglárka, László Marcell, Fekete Péter, Csere Margit és Kurdy-Fehér János
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Kurdy-Fehér János író, forgatókönyvíró, az OkosMozi ötletgazdája a sajtótájékoztatón elmondta, hogy sok pozitív visszajelzés érkezett a film kapcsán nézőktől, újságíróktól arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne a film segítségével kiegészíteni a művészeti oktatást. Így jött az ötlet, hogy felépítsenek a Ruben Brandt köré egy olyan tudástárat, ami három pilléren nyugszik: egy honlapon, ami bemutatja a filmben megjelenő alkotásokat, egy interaktív Facebook-oldalon, valamint egy programsorozaton, aminek keretében többek között ingyenes vetítéseket tartanak iskoláknak.

László Marcell, a film animációs rendezője hangsúlyozta: amikor a film rendezője, Milorad Krstić eldöntötte, hogy a művészetről fog filmet készíteni, az a cél lebegett a szeme előtt, hogy ne legyen unalmas. Így a Ruben Brandtban megjelenő, több mint 300 művészeti alkotást egy izgalmas, krimiszerű film noirba csomagolta. ?Már a kezdet kezdetén elkezdtünk gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne ezt a hatalmas tudásanyagot rendszerezni, mert a film olyan, mint egy pirula édes bevonattal, aminek a hatóanyagait elraktározza és később hasznosítja a szervezetünk? ? tette hozzá László Marcell.

Laszlo_Marcell__OkosMozi_-_online-fejleszto_Ruben_Brandt_a_gyujto__animacios_rendezo_Copy
László Marcell és Fekete Péter
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Az Okosmozi.hu oldal tulajdonképp egy információs mátrix, amiben a Ruben Brandtban megjelenő remake-ekre kattintva jut el a látogató az eredeti műalkotásokhoz, majd egy összegző szócikkhez, végül pedig a Wikipédiához.

A szervezők az oldalhoz kötődően ingyenes vetítéseket biztosítottak iskoláknak az Uránia Nemzeti Filmszínházban, aminek a keretében 23 budapesti középiskola 137 tanára és több mint 2500 diákja látta díjmentesen a filmet. Ezenkívül indítottak egy nyereményjátékot is, melynek eredményét most hirdették ki. 10 diák nyert éves ingyenes múzeumi belépőt a budapesti Ludwig Múzeumba, további 10 tanuló ingyenes páros belépőt a Szépművészeti Múzeumba, valamint számos nyertes jutott a Ruben Brandt, a gyűjtő filmhez kapcsolódó díjakhoz. A jelenlévőknek pedig Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár egy-egy jegyet is felajánlott a Fővárosi Nagycirkusz egy előadására, amelyet az igazgatói páholyból tekinthetnek meg.

A versenyen három iskolát interaktív különdíjjal jutalmaztak ? a Lakatos Menyhért Általános Iskolát és Gimnáziumot, az Újbudai József Attila Gimnáziumot és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumot ?, aminek a keretében a film alkotói ellátogatnak majd az intézményekbe, és animációs workshopot tartanak.

_D0A1483_Copy_002
A játék egyik nyertes tanulója és Fekete Péter
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Csere Margit, a Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium tanára elmondta, hogy számukra azért is volt különösen nagy élmény az ingyenes vetítés, mert hozzájuk sok hátrányos helyzetű tanuló is jár. ?Ez azért is nagyon jó kezdeményezés, mert az informatika világát beilleszti az oktatásba. El kell fogadnunk, hogy a 21. században a gyerekek rengeteg időt töltenek a számtógép előtt, szinte egész nap az okostelefonjukat nyomkodják, és a vizuális ingerekre sokkal fogékonyabbak, mint például a szövegvilágra. Így a mi diákjainkat is elsősorban a film egyedülálló képi világa nyűgözte le, és biztos vagyok benne, hogy még hosszú utóélete lesz, sokat fogunk beszélni róla? ? tette hozzá Csere Margit.

A vetítések után Cziglényi Boglárka vezette a beszélgetéseket a gyerekekkel. Elmondása szerint ez volt az egész OkosMozi projekt leghálásabb feladata. ?Nagyon meghatározó élmény volt számomra, hogy én lehettem az, aki meghallgathatja a diákok első benyomásait. Nagyon érzékeny és autonóm gondolatok hangzottak el, amikből én is sokat tanultam. A tanárok is kifejezetten együttműködőek voltak, mindannyian tudják, hogy a 21. század nyelve a kép, aminek a segítségével nagyon hatékonyan lehet fontos információkat átadni? ? hangsúlyozta.

ruben
Részlet a Ruben Brandt, a gyűjtő című filmből

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a Kultúra.hu-nak elmondta, hogy a Ruben Brandt azon túlmenően, hogy nagyon izgalmas, látványos film, egy kulturális bakancsos túra. ?Amikor először látjuk a filmet, általában csak hátradőlünk és élvezzük. Ha azonban másodszor, harmadszor nézzük meg, már pontosabban tudjuk követni ennek a túrának az állomásait, és rájöhetünk, hogy milyen átfogó képet kapunk a világ művészeti életéről. Ez egy nagyon izgalmas kaland, amibe a fiatalokat, a középiskolás korosztályt kötelességünk bevonni, az OkosMozi pedig azt igazolja, hogy erre nyitottak és nagyon élvezik? ? emelte ki. Azt sem zárja ki, tette hozzá, hogy ezek a tanulók a későbbi életük folyamán majd elkezdik bejárni a filmben megjelenő galériákat, helyszíneket, így a Ruben Brandt hatására egy valós művészeti bakancsos túrára is sor kerülhet.

fekete_peter
Fekete Péter
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Kurdy-Fehér János a kérdésérünkre válaszolva elmondta, hogy párbeszédet szeretnének indítani a diákok között a műalkotásokról, ez a párbeszéd azonban minden irányban működik. ?Szó volt arról, hogy a film kapcsán többet beszélünk más műalkotásokról. De volt olyan is, hogy valaki először az OkosMozival találkozott, és ennek köszönhetően kezdett érdeklődni a film iránt? ? tette hozzá.

Azt is elmondta: a kedvenc része a film elején az a jelenet, amikor feltűnik egy csiga a síneken. A sínen szerepel egy betűsor és egy szám, ami Honegger egy híres szimfóniájára utal. Ez a zene egy avantgárd műalkotás, ami az ipari gyorsaságot, a mozdonyt idézi meg, és a képsorokon megjelenő csiga hátán pedig ott szerepel a végtelen jele. ?Azért kedvelem különösen ezt a jelenetet, mert egy nagyon rövid vizuális effektben összegzi, hogy mennyi minden tartozik hozzá a kultúrához: a művészeten túl a mérnöki teljesítmény, de a véletlen is. Ennek megfelelően úgy gondolom, hogy aki véletlenül találkozik az OkosMozival, az talán rájön, hogy a kultúra nem csak arra jó, hogy ha szombatonként otthon unatkozunk, akkor kinyissunk egy művészeti magazint, hanem benne van a mindennapi életünkben, a használati tárgyainkban, még egy kilincs designjában is? ? tette hozzá.

Kurdy-Feher_Janos__OkosMozi_-_otletgazda_Ruben_Brandt_a_gyujto_-_producer_Copy
Csere Margit és Kurdy-Fehér János
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Az OkosMozi csapata reméli, hogy szeptembertől országossá válhat az ingyenes Ruben Brandt vetítéssorozat.

Az OkosMozi támogatója az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága. Szakmai támogatói a Szépművészeti Múzeum és a Budapesti Ludwig Múzeum, partnerei pedig az Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol a film ingyenes vetítései zajlanak, valamint mindazok az iskolák, amelyek részt vesznek a vetítéseken.