Kulturális célokat szolgál a jövőben a felújított győri zsinagóga

Kultpol

(MTI) - Hiller István oktatási és kulturális miniszter avató beszédében a Talmudból idézett. "A templom falai bebizonyították, hogy hajlékot tudnak adni nem csak az imának és a tanulásnak, hanem a kultúrának is" - mondta.
A miniszter szerint bár az egykori szakrális szerepét a zsinagóga átadja a kultúrának, ez nem lényegi változás, szellemiségében nem változik meg. A falak őrzik Győr zsidóságának több mint 500 éves múltját, és mikor befogadja új funkcióját, ugyanúgy szentélyként működik tovább az emberi művelődés templomaként.
Hiller István felhívta a figyelmet arra, hogy a zsidó és a magyar kultúra ezer szállal fűződik egymáshoz. A zsidó származású művészek, tudósok nélkül szegényebb lenne a magyar kultúra - mondta.
Schweitzer József nyugalmazott főrabbi a magyar izraelita gyülekezet nevében megnyugvással és örömmel vette tudomásul, hogy az épület új funkciója méltó a régihez. Örömét fejezte ki, hogy az épületben megőrzik a szakrális tevékenység és az elhurcolt ötezer győri zsidó emlékét is.
Az ünnepség végén Schweitzer József a bécsi főrabbival közösen elmondott egy kádist, majd megáldotta az új funkciójú épületet és a jelenlévőket.
A műemléképület rekonstrukciójának költsége meghaladta a 471 millió forintot, ebből a város 450 milliót kapott címzett támogatásként. A reprezentatív épületben a város által elnyert nagy értékű Vasilescu-gyűjtmény is helyet kap.