Száz restaurátor, ezer munkás, kétezer négyzetméter díszítőfestés, ötszáz négyzetméter festett faburkolat, több mint félezer négyzetméter aranyozott felület, 24 kilométer beépített fűtés, hűtés víz-és csatornavezeték, valamint 13,2 milliárd forint: összefoglalva ezekkel a számokkal jellemezhető a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2010-től 2013 októberéig tartó felújítása ? tájékoztatott Balog Zoltán az október 21-én zajló sajtóbejáráson, ahol az is kiderült, a többmilliárdos projekt megvalósulását az uniós források mellett 1,6 milliárdos hazai támogatás segítette. Továbbá a kormány tervezi a nagyteremben helyet kapó orgona felújítását, amelyet 800 millió forinttal támogat, valamint a Zeneakadémia-projekttől függetlenül bár, de a Liszt Ferenc tér rekonstrukciója is folyamatban van 300 millió forintból ? foglalta össze Balog Zoltán, aki hangsúlyozta: ?A művészet különösen él, ha a körülmények méltóak hozzá?.
?Az intézmény elismert gyűjtőhelye a kiemelkedő tehetségeknek, a felújítás okán pedig nemcsak a hazai, de a nemzetközi zenei élet is megmozdult? ? fogalmazott Batta András, aki a legfőbb változásnak azt tartja, hogy az oktatási feladatok mellett most már kulturális központként is működnek, hiszen koncertszervezési tevékenységbe kezdtek.
?Itt az ideje, hogy egyre erősebb kampánnyal ösztönözzük a nemzetközi turizmust: ez nemcsak az országimázs szempontjából lényeges lépés, hanem a fenntartásban is hatalmas pluszforrást jelentene? ? fejtette ki a rektor. Balog Zoltán ezzel kapcsolatban megjegyezte: az intézmény felújítása a Müpához, a Vigadóhoz, BMC-hez hasonló zenei központtá emeli az akadémiát, ezek működtetését pedig többek között a Fesztiváltanács létrehozásával, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül adott támogatássokkal segítik. Ezeket az összeget a nagy intézmények osztják majd fel egymás között a produkcióktól függően.