Kultúrházak éjjel-nappal
A rendezvény sajtótájékoztatóján Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a művelődési házak milyen fontos szerepet töltenek be az emberek életében, hiszen évi 80 millió főt meghaladó látogatottságukkal a leggyakrabban felkeresett kulturális helyek Magyarországon.
A kultúrházak számos településen kizárólagos forrásai a kultúrának, és kiemelt színterei a helyi közösségi létnek. A háromnapos programsorozattal a szervezők arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy kiemelkedően fontos a kultúrházak szerepe a helyi lakosság közösséggé kovácsolásában.
A programsorozathoz kapcsolódva a szervezők három pályázatot hirdettek meg. A ?Közművelődési szakmai innovációs pályázat? az intézmények számára jelenthet többletforrást a közösségi művelődéshez kapcsolódó, újszerű programjaik megvalósításában. ?Az én sztorim? pályázaton kifejezetten a közművelődésben dolgozók indulhatnak napi munkájuk kreatív bemutatásával. ?Az én kultúrházam? kiírás pedig azokat a látogatókat szólítja meg, akik saját kultúrházas élményeiket szeretnék megörökíteni.
A közművelődési intézmények és az azokban működő, illetve azokkal együttműködő közösségek hazánkban változatos tevékenységet folytatnak, ezzel növelik az adott település értékét, az ott élők életminőségét. A Kultúrházak éjjel-nappal 2014 eseménysorozat eredményessége is lényegesen hozzájárul a művelődési házak, közösségi színterek közösségformáló szerepének megerősítéséhez, e szerepük ismertségének és elismertségének növeléséhez.
A vidék népességmegtartó szerepének növelése, és a kistelepüléseken élők életminőségének javítása érdekében, a vidékfejlesztési célú EU-forrásokból közel 500 kistelepülésen található ingatlan újul meg és válik sokcélúan használható közösségi térré. Ezek közül több mint 300 intézmény 1500 fő alatti településen, mintegy 150 pedig a leghátrányosabb helyzetű kistérségben működik. E közösségi terek - szolgáltató faluházak ? jelentősen segítik a vidéki térségek közszolgáltatásokkal való ellátottságát: új szolgáltatásként jelent meg a fiatalokkal való tudatos foglalkozás, közművelődési tevékenységek, közösségfejlesztési folyamatok indulnak, a fiatalok iskolai felkészítését szolgáló programok, valamint öt éven aluli kisgyermekek fejlesztését célzó programok. A szolgáltató faluházak tevékenységének szakmai-módszertani fejlesztését az Új Széchenyi Terv közel 300 millió Ft-tal támogatja.
(Fotó: Csákvári Zsigmond)

