Kultúrkamion köt össze magyarokat, lengyeleket

Egyéb

2011. kiemelt jelentőségű mind a magyar-lengyel kapcsolatok (egymásnak átadott EU soros elnökségek), mind a Krakkói Magyar Centrum szempontjából, amely idén ünnepli 10. születésnapját. A soros elnökség mindkét nép életében fontos eseménynek számít, ám a szervezők szeretnék, ha a kultúrák közötti párbeszéd nem pusztán legfelsőbb protokolláris szinten lenne jelen. Ezért május 6-án egyhónapos útjára indítják ?kultúrkamionjukat?, ezt a lengyelországi Nysa városából származó kultikus járművet, mely az 50-es évektől a 90-es évek derekáig hazánkban is nagy népszerűségnek örvendett.

 
A Níza május 6-án indul Budapestről, és 30 nap alatt 15 városon, ezen belül 5 magyar (Budapest, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc) valamint 10 lengyel nagyvároson keresztül áthaladva(NowySącz?Tarnów?Krakkó?Katowice?Wrocław?Łódź?Poznań?Gdańsk?Sopot?Varsó), összesen 3239 kilométert hagyva maga mögött érkezik meg Varsóba. A kisteherautó minden állomásán két napon át gyűjti a helyiek által hozott emlékképeket, hazánkban a lengyelekről, Lengyelországban pedig a magyarokról szóló történeteket, fotókat, emléktárgyakat, videonaplóban rögzítve a történeteket. A kamion a falán egyre sokasodó graffitikkal gurul tovább városról-városra, mint egyfajta mozgó üzenőfal. Az anyagokból az út végén kiállítást szerveznek Magyarországon és Lengyelországban, az akciót megörökítő albumot és kisfilmet pedig ünnepélyes keretek között kívánják átnyújtani a két ország államfőjének a június 30-i EU átadás-átvétel napján a két ország civil társadalmainak nevében.
 
Míg a Kultúrkamion célcsoportja elsősorban az a társadalmi réteg és korosztály, amely rendelkezik már személyes élményanyaggal a magyar-lengyel kapcsolatokról, addig a webkampány azokat a fiatalokat célozza meg, akiknek eddig még nem volt érintkezése a magyar illetve lengyel történelemmel, kultúrával. A hazai és lengyel közösségi portálokon megjelentetett felhívás arra irányul, hogy mindenki kedve szerint fejezze be a jól ismert 'Magyar-lengyel két jó barát...' kezdetű mondatot. A befejezés bármi lehet, egy álom, kívánság (pl. ??jó lenne, ha végre megépülne köztünk egy autópálya?) vagy egy egyszerű kommentár (pl. ??csak semmit sem értenek egymás nyelvéből?), az egyetlen kikötés, hogy ne a megszokott módon folytatódjon (?együtt harcol s issza borát?). A webkampány a mondóka történelmi hátterére kívánja felhívni a figyelmet, ugyanakkor a legifjabb nemzedék kreativitására, vágyaira, elképzeléseire, ötleteire és fantáziájára építve kívánja újabb tartalommal megtölteni azt.