9 millió forint független színházaknak

Kultpol

A független színházi társulatok produkcióinak hazai forgalmazására 2014-ben második éve hirdetett pályázatot a kultúráért felkelős tárca azzal a céllal, hogy segítse a különböző szervezeti formában működő hazai színházak, társulatok szakmai együttműködését, valamint országos kapcsolathálózatuk és közönségkörük bővítését.

 

A pályázaton kizárólag a hatóság nyilvántartásában szereplő, független produkciók meghívására lehetett támogatást igényelni. A 9,1 millió forintos keretösszegre 23 pályázat érkezett, közülük 17 nyert támogatást.

 

A pályázatokat az emberi erőforrások miniszterének nevében eljárva a kultúráért felelős államtitkár által felkért, szakértőkből álló kuratórium értékelte. Ez alapján a miniszter tanácsadó testülete, a Színházművészeti Bizottság javaslatának megfelelően született döntés.

 

A támogatási szerződéseket a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg a nyertes szervezetekkel, és a támogatás utalásáról is a szervezet gondoskodik.

 

 

A részletes döntési lista letölthető innen:

http://2010-2014.kormany.hu/hu/dok?source=8&type=206#!DocumentBrowse