Átadták a felújított Madách-kastélyt Alsósztregován

Kultpol

Az egyik legjelentősebb magyar irodalmi emlékhelyet három év alatt újították fel ? részben az Európai Unió támogatásával ? mintegy másfél millió euróból egy magyar-szlovák határon átívelő együttműködési projekt keretében. Az ünnepélyes átadón Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közgyűjteményi főosztályának vezetője, valamint Jana Motycková, a szlovák kulturális tárca művészeti szekciójának főigazgatója bemutatta és méltatta a projektet, valamint hangsúlyozta a példamutató együttműködést a két fél között.
    
Vígh Annamária kiemelte: ahhoz, hogy a kastély újjászülethessen, hosszú évek kitartó munkája vezetett, de a legnagyobb kihívások csak az átadást követően várják a projekt résztvevőit. ?Madách Imre fizikai és szellemi hagyatéka méltó megjelenési helyet kapott, de még meg kell újulnia a kiállításnak is? ? emelte ki. Hozzátette: meg kell mutatni a világnak, hogy érdemes ide eljönni. Jana Motycková rámutatott: a kastély közös felújítása annak bizonyítéka, hogy a művészet nem elválasztja, hanem összeköti a két országot és a két nemzetet.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Jarábik Gabriella, a Madách-kastélyt gondozó Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója további terveikről elmondta: az ünnepélyes átadást a kastély műszaki átadása követi, erre mintegy két hónap áll rendelkezésükre. Terveik szerint 3-4 hónapon belül a kastélyban elhelyezik a már megvásárolt műtárgyakat és korabeli bútorokat, ezt követően az emlékhely már látogatható lesz. A hivatalos megnyitót Jarábik Gabriella szerint várhatóan októberben, a Madách életét és munkásságát bemutató átfogó kiállítás elkészülte után tarthatják meg.
 
(Forrás: MTI)
(Fotó: mult-kor.hu)