A Méltóságkereső konferencia ez alkalommal teljesen új formában zajlott, és a társadalmi párbeszéd kérdését járta körbe. A Vigadó szelleme ? ahonnan a közösségfejlesztés, a közösségi művelődés még az 1970-es években indult útnak ? kiváló teret biztosított a párbeszédre, ami ebben az évben nem csupán a rendezvény témája, de annak módszere is volt. Ilyen értelemben a mostani Méltóságkereső konferencia rendhagyónak mondható, ugyanis nem hagyományos előadásokra és kiscsoportos műhelyekre oszlott.

Összesen 25 ?kávéházi? asztalnál, több mint 100 szakember folytatott egymással megbeszélést, megvitatva a társadalmi párbeszéd megannyi aspektusát. Az asztaltársaságok kérdésenként rendeződtek újra, ennek köszönhetően a konferencia valamennyi résztvevője ténylegesen megismerhette a jelenlévő kollégák szakmai véleményét, eszmét cserélhetett a társadalmi párbeszédről. Így lettek a jelenlévők nem csak befogadói, hanem aktív résztvevői és formálói is az eseménynek.

Az asztalbeszélgetésekre inspirálóan hatottak a felkért hozzászólók gondolatai. Az eseményen felszólalt dr. Tóth Pál, az olasz Istituto Universitario Sophia egyetemi oktatója és dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika, Pázmánd Község polgármestere, továbbá Albert Fruzsina, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológia Intézetének tudományos főmunkatársa és Eredics Gábor, a Vujicsics Együttes vezetője, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja is. Ennek köszönhetően oktatási, egyházi, településfejlesztési, valamint kutatási és zenei, kulturális tapasztalatok egyaránt terítékre kerültek a konferencián.

?Az idei Méltóságkereső konferenciánkat azzal a céllal is rendeztük, hogy minden résztvevő hazavigyen magával egy újabb érvet, szempontot, módszert arra vonatkozóan, hogy ő maga, a saját környezetében miképpen fejlessze a társadalmi párbeszédet. Öröm volt megtapasztalni, hogy mindezek mellett új szakmai kapcsolatokkal is gazdagodtak a résztvevőink. Magam ? többek között ? azzal a szemponttal lettem gazdagabb, hogy a párbeszéd nem jelenti feltétlen a másik meggyőzésének szándékát. Hanem sokkal inkább az odafigyelést, a valódi kíváncsiságot és a másik minél mélyebb megértésének szándékát és képességét? ? mondta Beke Márton, a konferencia főszervezője, a Közös Pontok Közösség- és Településfejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A nagy együtt gondolkodást követően Dr. Koncz Gábor, a Magyar Comenius Társaság alelnöke és Menyhárt Ildikó köszöntette a Méltóságkeresőket, és kihirdette az idei év díjazottjait, akik példámutató szakmai tevékenységüknek köszönhetően Beke Pál Emlékcímekkel térhettek haza. Közösségi művelődési, közösségfejlesztői munkájáért Bereczky Béla, míg az ifjúsági munkájáért ezúttal Koromné Seri Anikó és Korom Pál részesült elismerésben.

A Beke Pál Emlékcím alapítói és a konferencia társszervezői a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Magyar Comenius Társaság, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és a Települési Önkormányzatokat Segítők Egyesülete. A konferencia megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.