hegyi_barbara_3_600x546.png
Fotó: Wiegert József

 

Az elismerést odaítélő zsűri ? Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája ? úgy döntött, hogy idén Hegyi Barbara veheti át az elismerést, ?Téni bácsi" legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását.

Hegyi Barbara 1966-ban Budapesten született Hegyi Barnabás Kossuth-díjas operatőr és Martin Éva díszletépítész gyermekeként. Kiskorában nem engedték szerepelni, kamera elé Mészáros Márta Útközben című filmjében állt először tizenhárom évesen. A rendezőnővel a későbbiekben is többször dolgozott együtt.

1989-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és még abban az évben a József Attila Színházhoz szerződött. 1996-ban csatlakozott a Vígszínház társulatához, amelynek a mai napig tagja. Emlékezetes színpadi szerepei mellett több mint ötven játék- és tévéfilm láthatta a közönség. Még másodéves hallgatóként együtt forgatott az Elveszett paradicsom című filmben Páger Antallal.

?Védjegye" a senkiével össze nem téveszthető rekedtes hangja, amelyet többször kölcsönzött külföldi színészeknek népszerű filmsorozatokban. Egy interjúban elárulta, hogy elsőre éppen a hangja miatt nem vették fel a főiskolára, mert azt gondolták, ?valami baja van" a hangszálainak.

Művészi munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 2000-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, elnyerte az Ajtay Andor-emlékdíjat, a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, valamint elsőként a Psota Irén-díjat.