A világ legjelentősebb műkereskedelmi eseménye, az Art Basel kísérőrendezvényeként létrejött Frame Art Fair meghívására június 8-18. között az Art Market Budapest a művészeti világ legértőbb szakmai közönsége előtt az idén alapításának 100. évfordulóját ünneplő Bauhaus iskola magyar alkotói előtt tisztelgő Bauhaus Contemporary fotókiállítást mutatja be, és exkluzív eseményen látja vendégül a meghívott vezető művészeti és műtárgypiaci szereplőket a Basel Art Center kiállítóterében.
A 2011-ben alapított Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár Közép- és Kelet-Európa legfontosabb, összeurópai jelentőségű nemzetközi művészeti vására, Magyarország legnagyobb művészeti kiállítása, amely Budapest kulturális turisztikai vonzerejének egyik meghatározó összetevőjeként mára már a nemzeti kultúra integráns részévé vált. A legközelebb 2019. október 3-6. között megrendezendő esemény négy napja alatt az Art Market Budapest évente mintegy 30.000 hazai és külföldi látogatót, 5 kontinens mintegy 30 országából érkező több mint 100 kiállítót lát vendégül, összesen 500 feletti művész számára biztosít bemutatkozási lehetőséget a budapesti Millenáris Parkban kialakított mintegy 6.200 m2-es kiállítási területen.
Az Art Market Budapest nemzetközi partnerszervezeteivel együttműködve rendszeresen biztosít külföldi megjelenési lehetőségeket hazai művészek számára, az elmúlt évben FOCUS ON HUNGARY elnevezéssel többek között Tel-Aviv, Milánó és Párizs művészeti vásárain is szervezett magyar művészeti kiállításokat.
Rendkívüli elismerés az Art Market Budapest és kiemelkedő lehetőség a magyar műkereskedelmi és művészeti élet szereplői számára, hogy az év legfontosabb képzőművészeti találkozójának és a világ legjelentősebb műkereskedelmi eseményének otthont adó Basel központjában, az Art Basel közvetlen közelében a műtárgypiac vezető személyiségeivel való közvetlen kapcsolatteremtésre alkalmat adó kiállítás és exkluzív esemény jöhet létre. A világ vezető műkereskedelmi seregszemléje, az Art Basel egyik kísérőeseménye, a Frame elnevezésű művészeti vásár meghívására az Art Market Budapest Baselben vendégszerepel, a Frame és az Art Market Budapest együttműködésében a Bauhaus iskola alapításának 100. évfordulója alkalmából létrehozott Bauhaus Contemporary című kiállítás látható június 18-ig a Basel Art Center falai között.
A válogatás a baseli nemzetközi debütálással egy időben egyébként egy látványos kültéri kiállítás formájában Budapesten is látható, a rendhagyó szabadtéri tárlat városszerte elhelyezett úgynevezett citylight hirdetési plakátokon mutatja be a fotóművészeti alkotásokat. A tárlat anyaga a Bauhaus centenárium évében több hazai és külföldi helyszínen is látható, így például még az idei évben Rómába utazik, illetve az Art Photo Budapest, Közép és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására programjában is szerepel október 3-6. között.
A ?hagyományos? megemlékezésektől eltérő módon azonban ez a fotóművészeti válogatás kifejezetten kortárs magyar alkotók közreműködésével világít rá arra, hogy a Bauhaus mint iskola, látásmód, téma, vizuális inspirációk forrása ma is élő hagyomány a magyarországi művészeti közegben. A kiállításon bemutatott művek a Bauhaus szellemiségét és az annak létrejöttében szerepet vállalt magyar művészeket idézik meg a kortárs fotográfia eszközeivel. Legyen szó egyebek mellett akár a Moholy-Nagy László fotogramjai által inspirált alkotói kísérletekről, az építészet és a fotó műfaji átjárhatóságának vizsgálatáról vagy a karakteres, geometrikus formákról, a Bauhaus Contemporary fotóválogatás látványosan jeleníti meg a száz évvel ezelőtti és a mai magyar alkotói közeg közötti élő kapcsolatot.
A hazánkban először a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében bemutatott kiállításon szereplő alkotásokat meghívásos pályázaton választották ki, a pályázatok elbírálásában közreműködő szakmai testület 15 kiemelkedő fotóművész képeit emelte be a válogatásba. A szakmai testület tagjai Káel Csaba, a Budapesti Tavaszi Fesztivál Operatív Testületének elnöke és a Müpa vezérigazgatója, Máté Gábor, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfi a Tanszékének vezetője és Petrányi Zsolt, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője voltak. A Bauhaus Contemporary szakmai vezetője és kurátora Löbl Krisztina, a programban szereplő fotóművészek Biró Dávid, Birtalan Zsolt, Czigány Ákos, Csizik Balázs, Drégely Imre, Geibl Kata, Herczeg Eszter, Király László György, Kudász Gábor Arion, Máté Balázs, Mucsy Szilvia, Nyíri Julianna, Robitz Anikó, Vékás Magdolna, Zagyvai Sári.
A Bauhaus Contemporary programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.