Idén először vett részt a Művészetek Völgyében, és töltötte meg saját, taliándörögdi udvarát alkotóművészettel a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

A MANK ArtPorta foglalkozásain csaknem ezer kitűzőt készítettek, a foglalkozásokon negyven liter festék fogyott, több mint háromszáz ív rajzlapot festettek meg, és naponta mintegy ötven újrahasznosított ékszert készítettek az érdeklődők.

„Udvarunkkal a kortárs művészet népszerűsítését tűztük ki célul, amely missziót várakozásunkon felül tudtuk teljesíteni, hiszen minden nap szép számmal látogattak meg minket a völgylakók" - mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója.

A MANK ArtPorta közös alkotásra, a kortárs művészet megismerésére invitált mindenkit, de Cseh Tamás dalait is meghallgathatta meg, vagy éppen Lévai Balázs legújabb, Pécsi szál című filmjét is megnézhette. Bemutatkozott a fesztiválon az Úton van a Cziffra Központ kulturális roadshow is: július 27-én az egész napos színes forgatagban a roma művészettel ismerkedhettek meg a látogatók.

Érdeklődéssel fogadták a Nézőképző előadásra érkezők a művészet világába bevezető előadásokat, melyek között akadtak kifejezetten provokatív témákat feszegető beszélgetések, például a minimalizmussal kapcsolatos vita is. Igyekeztek az előadók más művészeti témaköröket is kimozdítani a megszokott kontextusukból, például a street artról szóló előadáson az ókori falfreskókról, a filmművészettel kapcsolatos beszélgetésen pedig a gótikus katedrálisokról is szó volt.

Nagy sikerrel zajlott a közös alkotás, a közönség hálásan fogadta, hogy olyan anyagokkal dolgozhattak, mint például vászonnal és akril festékkel, amelyeket sokszor kevésbé engedhetnek meg maguknak az alkotni vágyók. Nemcsak gyermekek, hanem sok felnőtt is örömét lelte az alkotásban, ráadásul a MANK művészettörténészek, fiatal képzőművészek segítségét is biztosította a művészi kibontakozáshoz.

Mindemellett Horváth Gergő rádiós műsorvezető a Művészetek Völgye fellépőivel beszélgetett az ArtPorta udvarán, amelyekből megtudhattuk, hogyan gondolkodnak a jelent és a jövőt meghatározó szereplők önmagukról és a zenei életről.

A MANK segítségével elindult Művészetek Völgye történetében első műgyűjtő játék is. A művészeti kalandjáték a család minden tagját megszólította: a program során igazi műgyűjtővé válhattunk, hiszen fiatal alkotóművészek műveit kellett megtalálni a fesztiválon, szelfizni velük, és feltölteni a fotókat a közösségi oldalak egyikére, majd mindez után a MANK ArtPortán átvenni nyereményünket. A játék arra adott alkalmat a szervezőknek, hogy nyolc kiemelkedő tehetségű, kortárs alkotó installációját helyezze el a fesztivál udvaraiban, ezzel is elősegítve ismertségüket és a kortárs művészet népszerűsítését.

Fotó: Kultúra.hu