Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője három Pest megyei település, Nagymaros, Kismaros és Zebegény közös megemlékezésen arról beszélt, hogy Magyarország sokat köszönhet az országban élő német nemzetiségű emberekne. Ezért is kell emlékezni arra, hogy ez a három kis település néhány nap alatt 500 embert veszített, Magyarország pedig néhány hónap alatt csaknem 800 ezer embert, akit az úgynevezett málenkij robotra, kényszermunkára hurcoltak a Szovjetunióba ? tette hozzá. Ha azokat a vagonokat, amelyekben az embereket málenkij robotra vitték, egymás mögé helyeznék, Debrecenben lenne a mozdony és Székesfehérváron az utolsó szerelvény. Az elhurcoltak közül 200 ezren soha többé nem tértek haza.
Rétvári Bence kitért arra: a háború végén több csapás is érte a magyarországi svábságot. Először Sztálin 1944. december 22-i parancsa, meghatározva a kvótákat, amelyeket az előrenyomuló Vörös Hadseregnek teljesítenie kellett, ?begyűjtenie? embereket, hogy háborús jóvátételt végző munkára a Szovjetunióba vigyék őket. A másik csapás pedig a magyarországi németek kitelepítése volt.
1946-tól 1948-ig mintegy kétszázezer németet telepítettek ki Magyarországról.
A parlamenti államtitkár azt mondta: a 20. század konklúziója, hogy Magyarországnak távol kell tartania magát minden birodalomépítő törekvéstől. Úgy fogalmazott: ?Bízunk abban, hogy a szabadságot, amelyet mostanra megszereztünk, meg is tudjuk őrizni."
1944 őszétől csaknem 800 ezer embert hurcoltak el Magyarországról hadifogolyként vagy internáltként többéves kényszermunkára, akár negyedszázados száműzetésre a Szovjetunióba. A túlélők első csoportja csaknem egy évtizeddel később, 1953. november 25-én térhetett haza a táborokból. Nagymarosról, Kismarosról és Zebegényből 1945 januárjától vittek el embereket.
Forrás: MTI
