Helyreállítják a Lés-erdőt

Kultpol

 
A projekt fő célja a fertődi Esterházy-kastélypark legnagyobb kiterjedésű részének, az ún. Lés-erdőnek a helyreállítása. E park hazánk egyik legnagyobb, nemzetközi szinten legfontosabb és legismertebb történeti kertje. A jelen projekt a park komplex helyreállításának II. ütemeként, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. vezetésével valósul meg. Konzorciumi partnerként részt vesz benne a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (NG) és Fertőd Város Önkormányzata is. A Lés-erdő a Magyar Állam tulajdonában, túlnyomórészt a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt., kis részben a NG vagyonkezelésében áll; az egyik allé önkormányzati tulajdon.
 
A Lés-erdő a 18. században vált a park részévé, ?mulatóerdőként?. Mária Terézia és Esterházy Fényes Miklós herceg vendégei napokat töltöttek el a mulatóházakkal, profán templomokkal, szökőkutakkal és egyéb látványosságokkal ékesített területen, amelyben több ezer fából álló, a környező tájba kifutó fasorokat ültettek. A kastély erkélyétől induló, majd az erdőn keresztül futó allék képezték a mulatóerdő vázát, s adták a ?magyar Versailles? világraszóló dimenzióit. A részben a 18. században, részben a 19-20. század fordulóján ültetett fasorokból az erdő területének csökkenése ellenére ma is több mint háromezer sorfa és mintegy kilenc kilométer allé létezik, ami Schönbrunn kivételével egyedülálló Közép-Európában.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A tervezett beavatkozások a parkrész legfontosabb és legveszélyeztetettebb állapotú elemeinek, az évtizedeken át elhanyagolt fasoroknak a szakszerű pótlását, kisebb mértékben újraültetését, a még megmenthető, rendkívül nagy értékű idős sorfák egyedi ápolását tűzik ki célul, amelyhez a fasorok barokk formára metszése, az időközben benőtt nyiladékok rekonstrukciója, a legfontosabb sétaútvonalak helyreállítása és a zöldfelületek bozóttól való megtisztítása valósul meg. A hercegi időkből származó erdészházban a látogatók megismerkedhetnek a ?mulatóerdő? történetével. A tervezett beruházás hazánk legfontosabb, de viszontagságos sorsú történeti kertjének méltó helyreállítása mellett annak fenntarthatóvá tételét is elősegíti.
 
A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. a KEOP 7.3.1.3 pályázat keretében a gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása című pályázati konstrukció (előkészítő szakasz) első fordulójában nyertes pályázata. A projekt előkészítés nettó összköltsége: 15 millió forint, amiből a közbeszerzés, tanulmányok, vizsgálatok, tervezés tájékoztatás és nyilvánosság, valamint a projektmenedzsment költségei fedezhetők. A tényleges megvalósítás tervezett összes költsége: 250 millió forint, a megvalósítás tervezett időpontja: 2013. január 1 ? 2015. június 30.
 
A projekt fontosabb számszerűsíthető eredményei:
 
Beavatkozási terület: 176 ha
Idős fák kezelése, ápolása: 1884 db
Fasorban ültetett fák: 1906 db    
Meglévő fasori fák ?alakra? metszése: 1423 db
Meglévő erdőrészletek mentesítése az invazív növényektől: 5 ha
Meglévő erdőrészletek mentesítése kúszónövényektől, fakárosító  borostyántól: 150,3 ha
Erdőtelepítés intenzív módszerekkel: 5,02 ha
Felújított, újjáépített (szórt burkolatú) sétányok: 8910 m2 (3564 fm)  
Vadvédő kerítés építése: 6441 fm
 
(Forrás: Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.)
(Fotó: Kisalföld.hu, Vendégváró.hu)