Idén teljessé válik a hazai art mozik digitális lefedettsége

Kultpol

Mára már a hagyományos filmtekercsek helyett a filmforgalmazók kizárólag digitális hordozókon terjesztik a filmeket, ezért elengedhetetlenné vált a magyarországi art mozik hálózatának fejlesztése. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a digitális átalakítás támogatására 2011 és 2013 között összesen 300 millió forint összegben írt ki pályázatot, ennek segítségével az elmúlt három év alatt 25 mozi 29 terme újult meg. Azok a filmszínházak részesültek támogatásban, amelyek a magyar és európai filmek közvetítői, szemben azokkal a mozikkal, melyeknek a műsorstruktúrája megegyezik a multiplex mozik amerikai kínálatával.

 

Halász János ünnepi megnyitójában elmondta, hogy 2014-ben is folytatódik a 100 milliós keretösszegű program, melynek köszönhetően az év végére az utolsó analóg vetítési technikával rendelkező termek is digitális pályára állnak, azaz teljessé válik a digitális lefedettség.