Javaslat a Finnugor Rokon Népek Napjáról

Kultpol

Dr. Horváth János (Fidesz), Dr. Latorcai János (KDNP), Dr. Gruber Attila (Fidesz), Mandur László (MSZP), Gyöngyösi Márton (Jobbik) és Szilágyi Péter (független) képviselők jegyzik a Finnugor Rokon Népek Napjáról szóló határozati javaslatot, amelyről március 11-ei ülésén tárgyalt az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága.

 

Az előterjesztők nevében Dr. Gruber Attila arról beszélt a bizottság ülésén, hogy az aláírók az Interparlamentáris Uniós Magyar Nemzeti Csoportja Elnökségeként támogatják egyhangúan a javaslatot, amivel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma is egyetért. Az Interparlamentáris Uniós Magyar Nemzeti Csoportja alelnökeként is tevékenykedő országgyűlési képviselő jelezte azt is, hogy a kezdeményezés az észt parlamenttől indult, ugyanis Észtországban nemzeti ünnep a rokon népek napja. Hozzátette továbbá, hogy a finn parlamentben is hamarosan hasonló döntés elfogadása várható.

A napirend lezárásaként L. Simon László bizottsági elnök arról beszélt, hogy államtitkári megbízatásának egyik fontos állomásaként tekint vissza a tavaly ősszel, Siófokon rendezett Finnugor Népek Világkongresszusára, amelynek zárszavát, több száz finnugor vendég előtt mondhatta el.

 

Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága 14 igen és 2 nem szavazat mellett úgy döntött, hogy támogatja a Finnugor Rokon Népek Napjáról szóló képviselői önálló indítvány tárgysorozatba vételét, illetve általános vitára is alkalmasnak találta azt. A testület döntése értelmében a bizottság álláspontját Németh Zoltán képviseli majd a parlament előtt.