Makovecz Imre a jövőnek alkotott a múltból, népi erőforrásunkból táplálkozva. Célja egy minden tekintetben emberibb Magyarország, egy emberibb világ létrehozása volt - hangsúlyozta a konferencián elmondott köszöntőjében Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

Kiemelte: organikus építészetével Makovecz Imre "ebbe az embertelen, fém-beton-vas uralta, mindent eldobható világba az isteni rendet, az emberközeli világot hozta számunkra közelebb".

Az államtitkár szerint Makovecz Imre elutasított mindenféle félrebeszélést, nem csak az igazat mondta, hanem a valódit, és ez félelmet keltett bizonyos körökben. "Felelős szavakkal és tettekkel állt ki a magyarság érdekei mellett, hiszen mindig a Kárpát-medence egészében, annak népeivel együtt gondolkodott és legfontosabb célja a magyarság tudatos védelme, szüntelen szolgálata volt" - méltatta Makovecz Imre örökségét. Hozzátette: a magyar kormány elkötelezetten gondozza a mester iránymutató művészeti hagyatékát.

Makovecz Pál, a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke felidézte, hogy édesapja halála után megkezdték egy Makovecz-archívum összeállítását, amelybe az építész fennmaradt munkáit, terveit, rajzait szeretnék összegyűjteni.

Ez azonban nehéz vállalás, mert Makovecz Imre soha nem nézett hátra, őt mindig csak a következő feladat érdekelte, szellemi örökségének a kezelése mégsem csupán lehetőség, hanem kötelesség - hangsúlyozta Makovecz Pál.

A Makovecz Imre (1935-2011) építőművész hagyatékából összeállított tárlat vasárnapig látogatható a Pesti Vigadóban. A március 16 óta látható kiállításon három teremben tekinthetők meg a Magyar Művészeti Akadémia alapítójának és örökös tiszteleti elnökének munkái, rajzai, grafikái, a róla szóló filmek, fotók, dokumentumok. A tárlat két szinten, 60 tablón mutatja be Makovecz Imre megépült és tervezett épületeinek fotóit; az üvegtárlókban az építész skiccrajzait, fényképeket és személyes munkaeszközöket állítottak ki.

(Forrás: MTI, fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond)