Megjelent a Természettudományi Múzeum igazgatói pályázata

Kultpol

tmuzeumA Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatójának, dr. Matskási Istvánnak a főigazgatói megbízása 2013. február 20-án lejárt. 2013. február 18-án jelent meg az új kiírás, a pályázatokat 2013. március 20-ig lehetett benyújtani. A megadott határidőig 2 fő nyújtott be érvényes pályázatot a főigazgatói feladatkör ellátására. A leadott pályamunkák és a személyes meghallgatás alapján Halász János kultúráért felelős államtitkár a pályázat eredménytelenítését és új pályázat kiírását javasolta az emberi erőforrások miniszterének, mivel a beérkezett pályázatok nem tükrözték kellőképpen a tárca intézményfejlesztési koncepcióját.

 

A miniszter a javaslatnak megfelelően új pályázatot írt ki, mely a mai napon megjelent. A pályázatokat július 4-ig lehet benyújtani, amelyeket egy legalább öt tagú szakmai bizottság bírál el 30 napon belül. A miniszter a szakmai bizottság javaslatát mérlegelve dönt az új főigazgató személyéről, akinek mandátuma 5 évre szól.  Ha a pályázat eredménytelen, 90 napon belül meg kell ismételni.

 

A kinevezett főigazgató feladata lesz többek közt az intézmény gyűjteményi, tudományos, kiállítási és közönségkapcsolati munkájának irányítása, ellenőrzése; az éves munkatervek kidolgozása, végrehajtásukhoz szükséges tárgyi, anyagi, szervezeti és személyi feltételek biztosítása; a kialakult szakmai kapcsolatrendszer fejlesztése és bővítése bel- és külföldön egyaránt; illetve az intézmény képviselete hazai és nemzetközi konferenciákon, egyéb rendezvényeken. Kiemelt szakmai feladatok közé tartoznak az intézmény látogatói bázisának szélesítése érdekében az oktatási és ismeretátadási tevékenység további erősítése és erre vonatkozó akcióterv kidolgozása; a múzeum nemzetközi hírű tudományos bázisintézményként történő pozicionálása.

 

A részletes pályázati kiírás megtalálható a kormany.hu-n.