Minden este népmese

Kultpol

A Hagyományok Háza szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) támogatásával zajló programról a Mesterségek Ünnepén tartott sajtótájékoztatón, augusztus 19-én Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára hangsúlyozta: tudományosan bizonyított, hogy a gyerekek fantáziája és szókincsük bővítése mellett az élet igazságos és igazságtalan történéseinek elviselésében is segít a népmesék megismerése. Felhívta a figyelmet arra, hogy idén nyáron a minisztérium 25 millió forintos támogatásával valósulnak meg programok országszerte a Hagyományok Háza és partnerszervezeteinek együttműködésével. Felidézte, hogy Százhalombattán népmesetábort szerveztek, Hajdúböszörményben határon túliak részvételével a mesetanítás módszertanával ismerkedhettek meg pedagógusok, de egy mobilapplikáció fejlesztésével is a népmese mind szélesebb körű ismeretét és megbecsültségét segítik elő.

 

A Hagyományok Házában a rendezvények az év végéig folytatódnak, szerveznek például közösségi mesemondást is ? tette hozzá az államtitkár. Elmondta, hogy a minisztérium által indított program a népmesékre, a népmesemondásra, a népmesei hagyomány élővé tételére hivatott. Rámutatott arra, hogy a mesének identitásteremtő funkciója van nemcsak egy nemzet, hanem az egyén számára is. ?Amikor a Hagyományok Házát 15 évvel ezelőtt létrehoztuk, az volt az alapkérdés, hogy miként lehet a hagyományos kultúrából minél több elemet élő módon átadni a holnapnak és megtartani a mának? ? hangsúlyozta Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, hozzátéve, hogy a minisztériumi támogatásból főként a metodikai munkát, a módszertani tevékenységet próbálják előmozdítani.

 

Agócs Gergely, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a mese ugyanolyan improvizatív műfaj, mint a zene, a tánc vagy a dal. ?Arra vállalkoztunk, hogy a mese eredeti alakváltozatát megpróbáljuk rekonstruálni, de ezt az örökséget idős hagyományőrző mesterek tudásából, kézből kézbe is át tudjuk adni? ? hangsúlyozta. Mesemondó-tanfolyamok keretében több mint kétszáz embert képeztek, akik mára már országos mozgalmat építettek ki, és Százhalombattától Egerig konferenciákat, táborokat és különféle alkotói stúdiókat szerveznek ? mondta el a tudományos munkatárs.

 

Forrás: MTI

Fotó: hagyomanyokhaza.hu