 |
| Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása Fotó forrása: Közkincs |
A kutatócsoport vezetője, a Pécsi Tudományegyetem professzora, Pap Norbert elmondta: az elmúlt két évben Mohács környékén folytatott vizsgálataik során egy ? az összecsapások helyszíneként több csataleírásban is előforduló ?, mára már nagyrészt feltöltődött ősi Duna-medret azonosítottak.
A tudósok 1889 óta keresik a mohácsi csata pontos helyszínét, a két fél táborait, az összeütközés centrumát, valamint azt, hogy a Mohácson elesett több mint 20 ezer katonát hova temették.
Az I. Szulejmán szultán és Ibrahim nagyvezír irányítása alatt álló, mintegy 60-80 ezer fős oszmán sereg 1526. augusztus 29-én ért a mohácsi harcmezőre. A Jagelló-házból származó II. Lajos, valamint a Tomori Pál kalocsai érsek és Szapolyai György vezette keresztény hadsereg nagyjából 25-27 ezer főből állt, és bár bátran helytállva ütközött meg az oszmánokkal, végül vereséget szenvedett, megpecsételve ezzel a középkori Magyar Királyság sorsát, átalakítva Közép-Európa történetét. A király halála következtében polgárháború alakult ki, amely súlyosan korlátozta ezután az ország védelmi képességeit.
A kutatócsoport szakított a korábban alkalmazott megközelítésekkel, és írott források, régi térképek, távérzékelés, a természeti-földrajzi sajátosságok értelmezése, valamint régészeti adattár és térinformatikai eszközök felhasználásával modellezte a korabeli térség környezeti viszonyait, meghatározva így a csata helyeinek főbb jellemzőit. Korábban már bizonyossá vált, hogy a Mohácsi-síkon az egykori, mintegy öt kilométer hosszúságú folyóvölgy szerkezeti egységbe kapcsolja az ütközet ismert jelenségeit: a már feltárt tömegsírokat Sátorhelynél, az eszék-budai hadiutat, az oszmán győzelmi emlékművet, valamint a csata néphagyomány által megőrzött helyszíneit.
Az új modell részlegesen rehabilitálja a Mohács-kutatás 19. századi úttörőinek elképzelését a csata helyéről, az eredmények szerint Majs szűkebb környéke nem képezte a csatatér részét, mert elválasztotta tőle a megáradt Borza-patak.
A kutatások legfrissebb eredményei szerint II. Lajos nem a Csele-patakban halt meg. Az egyetlen szemtanú, a királyi kamarás beszámolója szerint az uralkodó 2-3 főnyi kíséretével a Duna felé menekült és Mohácstól északra, Csele falu közelében, a folyó ?kicsiny ágacskáján" átkelve szenvedett balesetet. Az uralkodó halála helyeként a folyó egy kis mellékágát azonosították, amelyet a helyiek Szakadék-Dunának hívtak, szélessége átlagosan 50 méter lehetett, és a király a keskeny folyóág zátonyos, iszapos bal partján fulladhatott vízbe.
A Duna főága a 16. században a Mohácsi-sziget keleti oldalán folyt, ott zajlott a hajóforgalom is, a nyugati mellékág ezzel szemben keskeny volt. Az 1526-os csatából menekülők jelentős része ezen és a Mohácsi-szigeten átkelve haladt az Alföld felé, amerre Szapolyai seregét sejtették.
Pap Norbert elmondta, hogy főként azért jutottak tévútra a 19. század vége óta zajló vizsgálatok, mert addigra a Duna korábbi főága lett a mellékág, míg a korábbi mellékágból fejlődött ki a ma ismert mohácsi főág. Akkorra már viszont a történeti hagyomány és a legendák által sugallt Csele-patakkal kapcsolatos elképzelés miatt fel sem merült, hogy az időközben a Csele torkolatánál mintegy 700 méter széles folyam helyén egykor egy keskeny mellékág folyhatott.
Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem közös kutatása számos eredménnyel szolgált. Fodor Pál történész-turkológus, az MTA BTK főigazgatója irányítása mellett a csatáról és következményeiről három kötet is megjelent. Ezeket a közeljövőben mutatják be a szerzők, és olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a mohácsi korszak európai hadseregei, a mohácsi csata sokrétű emlékezete, valamint a Jagelló-kori magyar állam anyagi helyzete.
