Népszerű volt a 33. Mesterségek Ünnepe

Kultpol

japan_dobok_4

A rendezvény idei díszvendégét, Japánt 20 kézműves mester képviselte. Volt többek között kimonó, lakk-tárgy és kőpecsét készítő, teaszertartás és szamuráj kardvívás bemutató, taiko dob és sakuhacsi koncert is. A mesterek nagy érdeklődés mellett mutatták be a hagyományos japán mesterségek fortélyait.

japan_kezmuves_4

Az idei kiemelt téma a lábbelikészítés volt, azon belül nagy hangsúlyt helyeztek a szegedi papucsra. Népművészek és iparművészek újragondolt szegedi papucsait kiállításon mutatták be, de nagy sikert arattak a különböző népek hagyományos lábbelijei és a világ legjobb cipésze címmel büszkélkedő Kovács J. Attila cipőkészítő műhelye is, emellett pedig a török és spanyol cipészmesterek remekeit is megcsodálhatták a látogatók.

nemezeles

A nyolcszáz Kárpát-medencei kézműves több mint száz látványműhelyében egész napos mesterség-bemutatókat tartottak, ahol a szakmák rejtelmeibe kaptak betekintést az érdeklődők.

jatekok_csuhebol

Különlegesség volt, hogy első alkalommal folkkocsmát is tartottak, ahol ének- és tánctanítással, talpalávalóval várták a mulatni vágyókat. A színpadokon a négy nap során hazánk legkiválóbb népzenészei, énekesei, mesemondói, néptáncosai léptek fel telt házas előadásokon.

tanc

Az UNESCO Szellemi és Kulturális Örökség listáján szereplő kézműves közösségek ? a mohácsi busók, a matyók és a kékfestők ? látványműhelyeiben busóálarc-faragó, viseletkészítő és kékfestő műhelyt rendeztek be.

Bemutatkozott a fesztiválon a Czifra Központ és látványos divatbemutatón mutatták be a díjnyertes alkotásaikat a FolkTREND! pályázat divattervezői.

Forrás: MTI

Fotók: Kultúra.hu/Várady Nikolett

További képek megtekinthetőek itt.