Újabb Icomos-díjat megörökítő emléktáblát helyeztek el

Kultpol

A Sárospataki Rákóczi Múzeum pályázata nyomán 2013-2014-ben elkészült, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ágyúöntő műhelyének feltárt maradványait bemutató védőépületnek és az abban létrehozott kiállításnak 2015 tavaszán ítéltek ICOMOS-díjat, az indoklásban méltatva ?a műhely maradványait megőrző, a környezetbe illeszkedő és az egykori működést szellemesen bemutató épületet?.

Az ágyúöntő műhely feltárt maradványainak felmérése, dokumentálása és számítógépes modellezése a múzeummal együttműködésben 2008 és 2011 között, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ jogelőd intézményeinél zajlott. Ezeken alapult a díjazott építészeti tervezés és kiállítás multimédiás része is.

Az 1631-től működő sárospataki ágyúöntő műhelyt I. Rákóczi György alapította. Az épületet a XVII. századi tűzvész, majd a XIX. században kialakított tájképi kert végleg eltüntette. A Détshy Mihály levéltári kutatásai alapján Ringer István által indított régészeti kutatás tárta fel az épület pincéjének, falainak, lángkemencéjének, öntőaknájának romjait.

A maradványok jellege rekonstruktív bemutatást nem tett lehetővé. A védőépítmény tervezése során fontos szempont volt romok megóvása mellett a maradványok értelmező kiegészítése. A feladat nehézségét fokozta, hogy a jelentős méretű építményt tájképi kertben, és a vár közvetlen közelében kellett elhelyezni.

A megoldás könnyű, kortárs, lécburkolatú, acél-üveg építmény lett, amely kerti pavilonként illeszkedik környezetébe. A feltárt falazatokat a jelenlegi terepszintig egészítették ki, a kemence pedig visszafogott rekonstrukciót kapott. Az épületben megtekinthető, megismerhető a kemence működése, és a kiöntött ágyú mozgatása, a furat készítésének módja a korabeli ábrázolások alapján ácsolt absztrakt állványszerkezet segítségével.

Az értelmezéshez és az élményhez járulnak hozzá a kitűnően kialakított múzeumpedagógiai kiegészítő elemek, a makettek, rajzok, emberi figurák. A kiállítást a kutatás során itt előkerült értékes leletek bemutatása teszi teljessé.

Fotó: Váradi László (Rákóczi Múzeum)