Változások a közművelődésben
Magyarország közművelődése számára 2013 az átalakulások éve lesz: új struktúrák épülnek ki, a szervezeti, tartalmi, finanszírozási és jogszabályi változások pedig a közösségi művelődés valamennyi szereplőjét érintik. E változások megismertetését célozza a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) november 21-i konferenciája, amelyre a területen dolgozó szakemberek és intézményvezetők kaptak meghívást.
A tanácskozás első előadójaként L. Simon László a kulturális tárca következő évre vonatkozó szakpolitikai terveit, eszköz- és feltételrendszerét ismerteti. A szakigazgatási feladatok tervezett változásairól Beke Márton, az EMMI Közművelődési Főosztályának helyettes vezetője beszél. Dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója a közoktatás és az ifjúságpolitika közművelődési kötődéseiről, Dr. Eperjesi Tamás, a Nemzeti Agrár-szaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet főigazgató-helyettese pedig a kulturális vidékfejlesztés kiemelt programjai és a közművelődés kapcsolatáról tart előadást. Závogyán Magdolna, az MMIKL főigazgatója a megújuló országos módszertani intézet helyzetéről, lehetőségeiről, jövőképéről tájékoztatja a résztvevőket.
A konferencia záróeseményeként az MMIKL és stratégiai partnerei együttműködési megállapodást írnak alá.
(Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság)
(Fotó: vendegvaro.hu)