Kásler Miklós a szakmai bizottság javaslatának figyelembevételével február 1-jétől 2024. január 31-ig terjedő időtartamra nevezte ki Zalán Jánost a Pesti Magyar Színház igazgatójának. A pályázatot a szakmai bizottság egyhangúlag támogatta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018. július 10-én írt ki pályázatot a színház igazgatói feladatkörének betöltésére. Zalán János színművész, producer, kommunikációs szakember négy éve vezeti a Pesti Magyar Színházat. Színész diplomáját 1991-ben szerezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2007-ben diplomázott a Kodolányi János Főiskola televízió és reklám szakán.

A színház honlapja szerint több, filmművészettel kapcsolatos cég ügyvezető igazgatója, tulajdonosa, közreműködője, média és kommunikáció témaköri egyetemi megbízott előadó. 2013 és 2015 decembere között Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészeti Kollégiumának vezetője volt. 2018. augusztus 30-tól az emberierőforrás-miniszter színházügyi szakmai tanácsadó testületének, a Színházművészeti Bizottságnak az elnöke.