Akinek mindene a négyzet: Kunibert Fritz

Kunibert Fritz 65 éve ugyanazt csinálja: négyszögesíti a teret. Műveinek kiindulópontja a négyzet, amit aztán a világban uralkodó káoszról és rendről érzeteket és állításokat megfogalmazó kompozíciókká fejleszt. Ezekben az a közös, hogy az elemi geometriai alakzatot négyzet alakú rácsban helyezi el, egyszer szigorú rendezettségben vagy ritmus szerint, máskor pedig a véletlennek engedve.

Hol szilárd és statikus kompozíciók születnek, hol egészen lenyűgöző dinamikát felmutatók. 

A színek és a formák variálása révén izgalmas képcsoportok születnek. Ezek izgalma egyszer a formák és a színek egymáshoz való viszonyában keresendő, míg máskor a kép terében megszülető optikai illúzióban, a mozgásban vagy a vibrálásban.

A tárlat egyik fő műcsoportja a Centrális osztás című három festmény.

Ezek az álboltíves falakra, a tér intimebb részébe installálva triptichonként hatnak. Méretükből fakadóan erősen hatnak ránk: közöttük állva szinte hipnotizálva érezzük magunkat. A négyzettel való játék mindhárom esetében olyan érzetet kelt, mintha spirális vonalon egyre mélyebbre haladnánk befelé a kép terében, és közben teljesen elveszítenénk önmagunkat. Az aranymetszés szabályait követve létrehozott kompozíciók ikonként működnek: minél hosszabban nézzük őket, annál inkább feltárul az értelmük.

Előttük töprengve megértjük, hogy mit jelent a kiállítás címe, az Egység a kettősségben. A külső és a belső világ eggyé olvadásáról, a kint és a bent kapcsolatáról, a szubjektum és a tárgy egymástól való elkülönüléséről szólnak. Vagy ahogy az atomfizikus Peter Dürr fogalmaz: „A végén már nincs anyag, csakis forma, szimmetria, kapcsolat, összekapcsolódás, folyamatok. Nincs több anyag, semmi, csak rezgés, amit nem lehet felfogni.”

A négy táblából álló Központi áthatolás is hasonló játékot űz a szemmel.

Az egyes képekre rázoomolhatunk, közel kerülhetünk a lényegükhöz, ám egyben is szemlélhetők. Fritz állítása azonban az, hogy az egész több, mint részeinek összege. Mert bár külön is értelmezhetők, egyben szemlélve erősebbek az állításaik. A művész szavaival: „Az áthatolás izgalmas része a láthatatlanban rejlik, a köztes térben; itt történik a rezgés, amely egyfajta mezőhatást hoz létre. Ugyanakkor a szem kalandozhat a kép egyes részein, összpontosíthat valamire, és a kép többi részét megkülönbözhetetlen háttérbe moshatja.

Ez az anyag állapotához hasonlítható. Összességében a részecske egyszerre van jelen az űrben négyzetként és hullámként. Ha közelebbről megfigyelem és egyre jobban megnövelem, úgyszólván részecskenégyzetté válik, ami tárgyiasul, de egyúttal el is tűnik; úgyszólván kioltódik az egész rezgése és jelentése.”

Az Átlós átjárás, a Központi átjárás és a Befejezetlen című monokróm festmények közös falon szerepelnek,

önálló képként mutatják fel a Fritz művei alapját jelentő rácsot, mátrixot. Az egymás mellé helyezett apró négyzetek koordináta-rendszert rajzolnak ki, és izgalmasan vibrálni kezdenek. Különös, hogy közelről nézve őket az árnyalatban alig elkülönülő négyzetek hosszú sorát regisztrálja a befogadói tekintet, míg távolabbról változatos geometriai alakzatokká állnak össze a nüansznyi különbségek. 

A szemben levő falon szereplő három festmény a digitális világ összefüggéseire enged asszociálni. A QR-kódokra emlékeztető két szélső és a Sudoku című középső kompozíció a valóság matematikai jelekké való egyszerűsítésének vágyáról és lehetőségéről szólnak. Ez az installálás arra is rámutat, hogy a virtuális tapasztalatok és a sok ezer éves matematikai játékok egymáshoz nagyon hasonló geometriai képeket rajzolnak ki. A Cím nélkül című képpár izgalmát az adja, hogy míg az egyik teljesen monokróm, a másik öt különféle árnyalatból épül fel. És így, bár formailag teljesen megegyeznek, nagyon másféle érzetet keltenek.

Számos olyan mű szerepel a kiállítótérben, amelyek nemcsak Fritz precizitásáról és analitikus elméjéről tanúskodnak, hanem a játékosságát is megvillantják.

A Progresszió 4. Fekete piros című, a négyzet darabolásával és a három szín egymásba játszásával megalkotott kompozíció nagyon érdekes hatást kelt. A befogadónak valamiféle térélménye keletkezik, miközben a szeme egyfolytában a hiátust szimbolizáló fehér foltok és a jelentéses geometriai alakzatok között pásztáz. Ez a kép haladásról, átalakulásról, összeolvadásról, eggyé válásról szól. 

Szintén lebilincselő az a videómunka, ami kontinuumként olvasztja egymásba Fritz festményeit.

A budapesti kiállítás Kunibert Fritz Központi átjárás című művének virtuális valóságra kiterjesztett világpremierje. Az 1966-ban készült alkotást egy új korszak ízlésének megfeleltetve technikailag aktualizálta. A kiállítás ismertetője szerint „Fritz felhasználja a képernyő klasszikus formáját, miközben a képsorozatát virtuális térré alakítja át, amelyet 3D-s szemüveggel lehet megtapasztalni, és NFT-ként (NFT: non-fungible token: virtuális vagy kézzelfogható alkotás, kép, videó, hangfájl eredetiségét bizonyító digitális eszköz, kódsor – a szerk.) is el lehet érni. Ezáltal nyílik lehetőség a négy kapott kép egybeolvasztására és arra, hogy a néző egyszerre legyen képes »átrepülni« rajtuk.”

Kunibert Fritz Egység a kettősségben című kiállítása a Vasarely Múzemban március 17-ig látogatható.

Fotók: Szántó András