Kürpöd erődtemplom.jpeg

Kürpödről eltűntek a szász hívők, de újra szól az orgonájuk

Az erdélyi Kürpöd elnéptelenedett szász evangélikus templomából megmentett barokk orgonát szentelnek pénteken Kolozsváron, az evangélikus-lutheránus (Pietati) templomban a 4. Bach-maraton keretében.

Az egykoron többségében szászok által lakott Szeben megyei Kürpöd (románul Chirpăr, németül Kirchberg) településnek hívek hiányában a 13. századi szász evangélikus erődtemploma és annak barokk orgonája is veszélybe került. A hangszert a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház segítségével sikerült megmenteni és restaurálni.

„Egyházunk felvállalta a kürpödi szász evangélikus gyülekezet értékes hangszerének átvételét és megőrzését. Örömmel adjuk hírül, hogy a restaurálási folyamat befejeződött, a történelmi orgona új otthonra talált a Pietati templom oltárterében!” – írta Facebook-oldalán az evangélikus-lutheránus egyház.

A kürpödi barokk orgona Johannes Hahn (1712–1783) orgonaépítő mester egyik utolsóként épített egymanuálos, tízregiszteres hangszere. A kolozsvári egyházközség a kürpödi szász evangélikus gyülekezet elnéptelenedése és a templom leromlott állapota miatt vállalta át a megőrzését. Az egyház közleménye szerint a tízregiszteres barokk orgonát összetett restaurálási munkafolyamat eredményeként sikerült megmenteni az enyészettől. Megmentése érdekében éveken át gyűjtést szerveztek, hangsúlyozva, hogy a hangszer a közös erdélyi kulturális örökség része. A hangszert Magyar Árpád restaurátor és orgonaépítő mester restaurálta.

Az orgonaszentelő istentiszteletet Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus és Reinhart Guib szász evangélikus püspök tartja március 21-én 18 órától magyar és német nyelven, majd ünnepi hangverseny lesz. Az orgonaszentelés a 4. Bach-maraton része, amelyet másnap, március 22-én tartanak a Pietati templomban Johann Sebastian Bach születésének 340. évfordulója alkalmából. Az egész napos koncertsorozaton a barokk mester művei mellett fiainak alkotásaiból is ízelítőt kínálnak, és neves romániai és külföldi művészek mellett a kolozsvári zeneművészeti iskolák diákjai is fellépnek.

Délelőtt a többi között magyar és román nyelvű leckehangversenyek lesznek elemisták számára. Délután a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Baroque Transylvania Együttes ad jubileumi koncertet. A maraton zárásaként rendkívüli hangversenyt tartanak, amelyen korhű hangszereken és előadásmódban szólal meg Bach több műve.

Ez is érdekelheti

Kolozsváron látható az erdélyi református kollégiumok múltját bemutató vándorkiállítás

Kolozsváron, az Erdélyi Református Múzeumban nyílt meg csütörtökön, a reformáció ünnepén az erdélyi református kollégiumok 400 éves múltját bemutató vándorkiállítás.

Európai Örökség Díjat kapott Kolozsvár gótikus öröksége és a Szent Mihály-templom, a közönségdíj a szászalmádi erődtemplomé

Idén Bukarest látta vendégül az európai örökségvédelem éves szakmai konferenciáját. A négynapos rendezvény keretében az Ateneul Român koncertteremben hétfő este adták át az Európai Unió örökségvédelmi kitüntetéseit, az Europa Nostra-díjakat öt különböző kategóriában.

Novák Péter: Kolozsvár világváros, multikulturális helyszín lett

Hogy konkrétan a családi nosztalgia vagy a Novák Ferenc Tata és Foltin Jolán szülőpáros gyűjtőmunkája hatottak a legerősebben Novák Péterre, maga sem tudja. Az biztos, hogy Erdélyhez hasonlóan kevés helyszín ejti rabul a rendező-koreográfust.

Megújul a Szent István-bazilika 120 éves orgonája

Süveges István orgonaépítő vezetett be minket a lenyűgöző hangszer átépítésének rejtelmeibe.