Kurtág Györgyöt a Rolf Schock-díjjal tünteti ki a Svéd Királyi Akadémia. A 93 éves magyar zeneszerző kiemelkedő zeneszerzői, pedagógusi és előadói munkásságáért részesül a 400 ezer svéd koronával járó elismerésben.

A kétévente, négy kategóriában odaítélt Rolf
Schock-díjat Rolf Schock filozófus és művész alapította 1993-ban Stockholmban.
A díjjal olyan embereket ismernek el, akik kiemelkedőt alkottak azon területek
valamelyikében, amelyekben Rolf Schock maga is munkálkodott, így a logika és
filozófia, matematika, képzőművészet, valamint zene terén – közölte a Budapest
Music Center (BMC).

Művészeti kategóriában korábban olyan alkotók kapták
meg a díjat, mint Ligeti György zeneszerző, az amerikai Kronos Quartet, a svéd
mezzoszoprán, Anne Sofie von Otter, Gidon Kremer hegedűművész vagy Wayne
Shorter dzsesszkomponista és szaxofonos.

Kurtág Györgyöt az indoklás szerint szerteágazó és
elmélyült alkotói, előadói és pedagógusi munkájáért találták érdemesnek a
díjra.

„Kurtág György az egyik legkiválóbb ma élő komponista.
Rendkívüli zeneszerzői életműve mellett előadóként is nevet szerzett magának.
Nem csupán zongoraművei révén érdemes a díjra, de elkötelezett pedagógusi
tevékenysége okán is, amiben zenészgenerációk sorát részesítette. Művészetét a
kreativitás, a bensőségesség és az elképesztő koncentrációs készség hatja át,
ami hatalmas technikai, mesterségbeli tudással párosul" – írták.

 A díjat idén
október 19-én adják át a Svéd Királyi Szépművészeti Akadémián a díjazottaknak,
amelyen azonban idős korából adódóan Kurtág György személyesen nem tud részt
venni.

Kurtág György 1926-ban született a romániai Lugoson.
Az 1956-os forradalom idején Párizsba költözött, ahol többek között Olivier
Messiaen és Darius Milhaus tanítványa lett. Első darabját, egy vonósnégyest
1959-ben publikálta, 1967-ben a Liszt Ferenc Zeneakadémia kamarazenei
professzora lett.

Nemzetközi zeneszerzői áttörése 1981-ben érkezett el,
amikor Pierre Boulez tolmácsolta A boldogult R. V. Truszova üzenetei
című művét. Legismertebb műve a Játékok zongorára, a Kafka-Fragmente
szopránhangra és hegedűre
, a Rekviem a kedvesért, szoprán hangra és
zongorára
, a Kettősverseny gordonkára, zongorára és kettős
kamaraegyüttesre
.