- Miért indult el a Vígszínházból a bizonytalanba ? egy évtizede? Egyáltalán hogyan veszi észre magát egy ? tulajdonképpen sikeres, népszerű ? színész egy nagy társulat tagjaként, hogy nem elég jó?
- Fizikai jelei vannak. Ha az embernek a kelleténél többször van rossz kedve, és már attól nyűgös, ha be kell mennie ? már-már depressziós, akkor lépni kell.
- Bátran.
- Nem kell hozzá bátorság, elég érteni, mi a helyzet.
- És mi kell ahhoz, hogy egy színészt érdekelje a századik munkája?
- Semmi különös nem kell, ha tehetséggel találkozik ? legyen az szerző, rendező vagy kolléga, akik újat tudnak mondani ?, mert attól már izgalmas lesz az egész. Ebben a szakmában még évtizedek után is rá lehet csodálkozni arra, milyen másféleképpen is látható a világ. S amíg az embert érdekli a világ, addig érdekes ez a munka. Persze nemcsak a színházra vagyok kíváncsi, hanem a zenére, a képzőművészetre, egyáltalán a művészetre, és bár kevésbé köt le, de igyekszem lépést tartani a közélettel foglalkozó társadalomtudományokkal. A színház ugyanis politikai gesztus is. Nem véletlenül jut eszembe hírek kapcsán előadás, mondjuk Strauss-Kahnról a II. Edward: a színház a világ ismert mechanizmusait játssza.
- Azért az utóbbi pár évtizedben megváltozott a színház szerepe, illetve a valóság média általi közvetítése teatralizálódik. Másmilyen színházat kell tehát csinálni?
- Sok mindenen túl vagyunk, amit ciklikusan végig kell csinálni. S mert az utóbbi időszakban színházban már volt minden, menten elérünk oda, hogy az lesz a legérdekesebb, ha két ember beszélget. Mindegy, hogy régi vagy új darabok vannak, és már az sem fontos, hogy ki mit tud kitalálni. És annak ellenére, hogy több mindent kifogásolunk, a magyar színházi élet hallatlanul gazdag, s hogy a közönség rendületlenül jön, az lenyűgöző.
- És ebben a változatosan gazdag színházi életben sokkal többet játszik, mint amennyit rendez.
- Nem véletlenül.
- Sok színész érdeklődik a rendezés iránt.
- Nem tartozom közéjük.
- Akkor ezt a felkérést miért fogadta el?
- A színészek miatt, kíváncsi voltam rájuk. S mert érdekel a zene, a zenés műfaj ? leginkább az opera és a jó operett. Nekem a zenénél nincs tökéletesebb.
- Lehet, hogy a saját beszédhangját is jobban hallja, mint egy kevésbé muzikális színész?
- Nem tudom, elég fátyolos a hangom, kissé nazális.
- Mégis sokan éppen ezt a hangot kedvelik nagyon.
- Van, aki szereti, van, aki viszolyog tőle ? ahogy én is. Ezért nem is hallgatom a rádiófelvételeimet.
- Remélem, a rendezését szeretni fogja.
- A dunaújvárosi bemutatón meglepett, hogy mind a négyen mosolyogva jönnek ki a jelenetek után: úgy tűnik, szeretik csinálni.
- Ezeknek a színészeknek méltán magas a szakmai ázsiójuk ? rájuk, vagy a darab fogyaszthatóságára kíváncsi a közönség?
- Ezt nem lehet elválasztani, egy bulvárt is meg lehet írni, rendezni, el lehet játszani jól és rosszul. Nyilván van mit nézni egy jó színésznőn egy profin működő kommerszben is.
- Az Orlai produkciókra tényleg jellemző, hogy a magyar színjátszás legjobbjai játszanak bennük. Nem lehet könnyű ilyen tapasztalt és felkészült színészekkel dolgozni.
- Külön szórakozás volt, kihez hogyan kell viszonyulni. Rendkívül érzékenyek, és hihetetlenül profik: zavarba ejtő, mekkora energiával dolgoznak.
- Mi volt a munka kiindulási pontja?
- Annak ellenére, hogy ők jóval fiatalabbak az általuk játszott figuráknál, a helyzeti hasonlóság kínálkozik: egyszer majd nekik is szembe kell nézniük azzal, hogy hol a határ, ameddig színpadképes valaki.
- Ez azért nem feltétlenül életkorfüggő.
- Persze, hogy nem ? arról van szó, hogy adott egy dilemma.
- Vajon érdekli ez a fiatalabb nézőket is?
- Gyanítom, hogy igen, mert Molnár Piroskát, Vári Évát, Benedek Miklóst, Szacsvay Lászlót ugyancsak minden korosztály kedveli. Ráadásul, az általuk alakított énekeseket olyan szenvedélyesnek mutatják ? amilyenek az operaénekesek tényleg: ha meghallják a zenét, már lobog a hajuk ?, mint ahogy jellemzően éppen a fiatalok viszonyulnak a zenéhez.
- És tényleg elhangzik az előadásban Verdi Rigolettójából a Kvartett?
- Igen.
