shutterstock_2751410381.jpg

Először rendezik meg Magyarországon a női filmes alkotók fesztiválját

Június 5-től 7-ig a Cinema City Mamut moziban kap helyet a La Femme International Film Festival Europe (LAFIFFE), amelyen 28 országból közel nyolcvan versenyfilmet vetítenek.

A mozihálózat tájékoztatása szerint a fesztivál nem csupán a szórakoztatásról szól, hanem komoly társadalmi szerepet is vállal: a női alkotók egyedi szemszögén keresztül indít párbeszédet a mindannyiunkat érintő kérdésekről, miközben bátorítja a nőket arra, hogy hallassák a hangjukat. A fesztivál szakmai tétjét emeli, hogy a négy kategória nyertese esélyt kap a Los Angeles-i bemutatkozásra, ami megnyitja az utat az Oscar-kvalifikáció felé.

A rendezvényre közel száz külföldi filmes érkezik Európa minden részéről, hogy a vetítések után személyesen beszélgessenek a közönséggel. A fesztivál díszvendége a nemzetközileg elismert, BAFTA-jelölt koszovói színésznő és producer, Arta Dobroshi lesz. A közönség a világszerte ismert Lorna csendje című filmből ismerheti, amelyben drámai alakítást nyújtott és a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál egyik meghatározó arcává vált – tájékoztattak a szervezők.

A pénteki versenyprogramban kiemelt érdeklődésre tarthat számot a Lilian T. Mehrel rendezte Honeyjoon című angol vígjáték, amely egy érzéki, sötét humorú, érzelmes hullámvasút anya és lánya kapcsolatáról. Ugyancsak pénteken látható a görög szigetvilágban játszódó angol dráma, a Satisfaction, amely a párkapcsolati bonyodalmak mellett a múlt szörnyeivel való küzdelmet mutatja be.

Rachel Feldman Lilly című filmjének európai premierjét a fesztiválon tartják, amely Lilly Ledbetter valós életén alapul, és egy bátor gyári munkásnő igazságért folytatott harcát meséli el. Péntek este érkezik Michaela Scolari romantikus nagyjátékfilmje, a Sicilian Holiday, valamint a Dominic Shadle által rendezett Vindicta, amelyet a második világháború idején a nácik legyőzésében segédkező nők valós történetei ihlettek. Ugyanezen a napon láthatja a közönség az A Free Daughter of Free Kyrgyzstan (Egy szabad Kirgizisztán szabad leánya) című alkotást is.

Szombaton Samuel Sebastian Spain is not different című nagyjátékfilmjét vetítik, amely három hajléktalan bevándorló nő sorsát követi nyomon. A dokumentumfilmek közül kiemelkedik a svájci Safe Passage Rebekah Lee Jorgensen rendezésében, amely az ember és a vadvilág közötti biztonságos átjárás hiányára mutat rá.

Szintén szombaton látható Jane Spencer enyhén szürreális tragikomédiája, a Londonban játszódó The Ninth Cloud, amely után a rendezővel személyesen is beszélgethetnek a nézők. Vasárnap pedig Kopal Joshy We are two Abysses című, portugál hegyek között játszódó megható dokumentumfilmje, valamint Nora Janeicke Isola című pszichológiai thrillere zárja a nemzetközi válogatást.

A filmvetítések mellett szakmai beszélgetéseket is rendeznek. A pénteki program kiemelt eseménye a 17.30-kor kezdődő Nők a filmiparban című kerekasztal-beszélgetés, ahol Leslie La Page amerikai producer, Romwalter Judit producer, Gryllus Dorka színésznő, Petra Korner operatőr és Kerékgyártó Yvonne filmrendező osztják meg gondolataikat és tapasztalataikat a kamera előtti és mögötti világról. Szombaton az Alkoss határok nélkül és a Hogyan indítsd el a karriered, hogyan törj be a filmiparba? című panelbeszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, utóbbin olyan hazai kiválóságok is megszólalnak, mint Goda Kriszta vagy Madarász Isti.

A nemzetközi felhozatalon túl harminc hazai szakember vesz részt a rendezvényen, és számos magyar alkotást is vetítenek, így például látható lesz Salamon András Random című alkotása, Tari János Mária örök útjai című dokumentumfilmje, de speciális vetítéseken találkozhat a közönség a Hat hét, az Együtt kezdtük és a Véletlenül írtam egy könyvet alkotócsapataival is.

A címlapfotó illusztráció Fotó: Shutterstock

Részletes program és további információk itt, jegyek pedig ide kattintva érhetők el.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – szeptember 23.

Megdöntötték az All I Want For Christmas rekordját, újra egyetemi napot tart a Müpa, bélyeget adnak ki a 200 éves Herendi Porcelánmanufaktúra ünneplésére.

Fotósorozattal hívják fel a figyelmet a petefészekrák-szűrés fontosságára

A Csend anatómiája című tárlat Gáldi Vinkó Andrea munkáiból állt össze, és a Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében kap helyet.

A Mona Lisa mellé ragasztotta két látogató a saját festményét

A közelebbről meg nem nevezett német állampolgárságú személyeket őrizetbe vették.

A túlélés lehetőségeit keresi a magyar zeneipari konferencia

Mi kell a magyar zeneipar túléléséhez és a továbblépéshez? – erre a kérdésre keresi a választ a XIV. Music Hungary Konferencia & Showcase, amelyet 2026. november 16-án rendeznek meg Budapesten, a Magyar Zene Házában.