Miért éreztétek szükségét annak, hogy az idei évet egy igazán intim hangulatú turnéval indítsátok?
Az elmúlt tíz évben nagyon sok mindent csináltunk: volt a Szegedi Kortárs Balettel közös turnénk, volt szimfonikus turnénk, volt rengeteg fesztiválos fellépésünk, voltak tematikus bulijaink, de olyan koncertünk nem volt, ahol a gyökereinkhez mentünk volna vissza, azaz Bálint szobájába, ahol minden elindult. Úgyhogy ezen a turnén megjelenítjük Bálint szobáját, és létrehozunk egy zenei játszóteret. Bálint a zenekar gitárosa, Kristóf pedig a basszusgitárosa, de ezen a turnén megcsillanthatják a tágabb hangszeres tudásukat is. A saját hangszereik mellett zongoráznak, ukulelén és mandolinon játszanak, közben pedig kezelik a looperegységet. Én is gitározom, és a korábbi táncos turnénkból is hozok egy kortárs koreográfiát. Ez nem egy nagyzenekaros turné, csak hárman vagyunk a színpadon, ahol darabjaikra bontjuk a dalainkat, és újra felépítjük őket. Ahhoz hasonlóan, ahogy Ed Sheeran zenél a looperpedáljával vagy ahogy Fred again.. felépítette a Tiny Desk-es koncertjét.
Rengeteg az információ, mindenki mindig valami nagy csinnadrattát próbál csinálni. Mi olyan típusú emberek vagyunk, akik szeretnek befelé figyelni, belülről táplálkozni és továbbadni az embereknek azt, amit bent, önmagukban találnak. Úgy érezzük, hogy az ilyen intim hangulatú koncerteken lehet a legjobb formában átadni az ilyesmit. A vizuálosunk, Palkovits Edina zseniális képi világot talált ki és alkotott a turnéra: textilek és tüll anyagok vannak fellógatva a színháztermekben, és azokon jelennek meg az erre az alkalomra forgatott videók és vetítések. Vetített formában megjelennek meglepetésvendégek is, például Toldi Miki, aki producer-dobosként segített nekünk az utóbbi két lemezünkön, Beton.Hofival is van egy különlegesség a Szeszélyes című dalunkhoz kapcsolódóan, Farkas Izsák hegedűszólammal jelenik meg, és a Zeneakadémián zeneszerzést tanuló Kristóf is alkotott egy vonósnégyest az Egyszer volt című dalunkhoz. Megfűszereztük a műsort.
Milyen érzés mai fejjel, tíz év tapasztalattal a hátatok mögött visszatérni „Bálint szobájába”, a gyökereitekhez?
Én a táncos turnénk alatt megtanultam, hogy milyen élmény az eddigieknél jobban lemeztelenedni a színpadon és minden eddiginél pucérabbnak lenni, de a fiúk most lépnek ki először igazán a komfortzónájukból. Ennyi év tapasztalattal a hátuk mögött már rutinból is le tudnak hozni egy koncertet, de elmondásuk szerint ezt a koncertet ha akarnák se tudnák rutinból működtetni. Sok gyakorlás, koncentráció és egymásra figyelés.
Itt hárman képviseljük a hétfős zenekarunkat bizonyos dalokban a hangszerek tekintetében. Ősztől zenekari leállást tervezünk, így addig igyekszünk minél inkább kielégíteni a hallgatóink igényeit és minél többet adni nekik magunkból – éppúgy, ahogy az elmúlt tíz évben is tettük. A pályánk kezdete óta sokat változtunk, de ma is úgy tudunk együttműködni, hogy jól érezzük magunkat. Hozzáteszem, nem csupán mi alakultunk át az elmúlt időszakban, a világ is nagy változáson ment és megy keresztül.
Ez több szempontból is így van, te konkrétan melyik változásra gondolsz?
A Covid alatt reménykedtünk, hogy mindenki jobb emberként tér majd vissza a bezártságból, de ez sajnos nem jött össze. Márpedig ha mi, emberek nem változunk önszántukból, akkor az élet újabb és újabb lehetőségeket fog dobni nekünk, amelyek arra kényszerítenek, hogy tükörbe nézzünk, szembenézzünk önmagunkkal és fejlődjünk. Kíváncsi vagyok, hogy miként formálódik a világ a jövőben. A gyökerekhez való visszatérésről az is eszembe jut, hogy azt látom, az emberiség egyik gyökere, azaz a kultúra sok területe el van hanyagolva. Zsigeri szinten belénk van kódolva a művészettel való foglalkozás, a művészetbe való belefeledkezés, a természettel szimbiózisban történő létezés. A természettel, a művészettel és a kultúrával való kapcsolódás lehetőségét próbálja elvenni tőlünk a kapitalista rendszer azáltal, hogy átalakítja az értékrendet, és egy papírfecnit, egy diplomát magasabb rendűként kezel, mint az alapvetően hozzánk kapcsolódó emberi értékeket. Végül is ebben az a jó, hogy van miért harcolni, van miért küzdeni.
Azoknak is vannak problémáik, akik a social média álságos világában azt hitetik el magukról, hogy gondtalanok – sőt, talán ők vannak a legrosszabbul, és épp ezért alakítanak ki magukról egy hazug képet.
Énekesnőként mit érzel feladatodnak?
Azt, hogy stabilan képviseljem azt az emberi minőséget, amit jónak és értékesnek tartok. Ezt szeretném tűzön-vízen keresztülvinni, hogy támasza lehessek az embereknek és lelki táplálékot nyújthassak nekik a nehezebb időszakokban.
Hogyan tudsz megfelelési és bizonyítási kényszertől mentes, felszabadult és akár eksztatikus lemeztelenedést megélni a színpadon?
Egy szó jut azonnal eszembe: lélekből.
A turné győri állomásán el is pityeredtem a Szombat című dalunk éneklése közben, amire rátett egy lapáttal a közönség reakciója: azonnal hangosabban kezdtek énekelni, amint érezték, hogy segítségre és támaszra van szükségem. Igazán intim, közeli pillanatot éltünk meg együtt. Tapinthatóvá vált a levegőben az érzés, hogy valami jelentőségteljes dolog történt. Egyre kevesebb van az ehhez hasonló pillanatokból a social média és úgy összességében véve a világ működése miatt, holott szerintem mindannyian éhezünk rájuk. Hálás vagyok ezekért a megélésekért. Az életem során megélt nehézségek értelmet nyernek azáltal, hogy a róluk szóló dalokkal adni tudok másoknak – és ezért mondtam azt a szót a válaszom elején, hogy „lélekből”. Ha én nem mennék keresztül bizonyos lelkileg fájó tapasztalásokon, nem feltétlenül tudnék hitelesen énekelni róluk. Nem tudok és nem is akarok rutinból énekelni. Fontos, hogy valódi érzelmekkel töltsem meg a hangom.
Hogyan tudtok tizenegy év elteltével, időközben felnőtt és részben megváltozott emberekként is szoros egységet alkotni és közös úton egy irányba tartani Füstös Bálinttal és Törőcsik Kristóffal?
Zenekarként fokozottan meg kellett dolgoznunk a közönség figyelméért, hiszen manapság – főleg a tehetségkutatók megjelenése óta – könnyebben fókuszálnak a szólóelőadókra a hallgatók. Ez a munka erős egymásba kapaszkodást igényelt tőlünk, és ezt az összetartást kellett megvalósítanunk akkor is, amikor a zenekar tagváltásokon, belső átalakulásokon ment keresztül. Egymás támaszai vagyunk, és így megyünk tűzön-vízen át.
Ráadásul, mivel sokkal több időt töltünk egymással a turnébuszban, mint a saját családunkkal, meg kellett tanulnunk empatikusan, elfogadóan viszonyulni egymáshoz. Ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy megtanultuk egyfajta „tudatos profizmussal” kezelni egymás dolgait. Éppúgy, ahogy megtanultuk kezelni azt is, hogy a zenekar kezdeti időszakával szemben ma már nem feltétlen értünk egyet mindenben. Az embereknek zenélés a munkánk, a hivatásunk. Ez az, amit igazán szeretünk csinálni és amire büszkék vagyunk – ebből fakadóan mindig van egy közös cél, amiért érdemes együtt dolgoznunk. A zenélés a mindenünk, sokáig nem is volt más hobbink. Emlékszem, volt idő, amikor a pszichológusaink mondták, hogy legyen valami más is az életünkben ezenkívül. Tehát a zene fanatikus szeretete, a zenélés öröme, a dalszerzés kihívásai és szépségei összekötnek és közös úton tartanak minket.
Mitől lesz különleges a májusi Budapest parkos koncertetek?
Ez lesz az idei legnagyobb önálló koncertünk – jöjjön el mindenki, aki látni szeretne minket! Ezúttal rendhagyó módon nem egy tematika köré szerveztük a koncertet, mint ahogy sok éve tesszük a parkos koncertjeink esetében, mert azt szeretnénk, hogy most maga a Margaret Island-életérzés szője át a hangulatot. Egy óriási Margaret-bulit tervezünk.
Miként definiálod a Margaret Island-életérzést?
Tíz évvel ezelőtt úgy fogalmaztam meg ezt, hogy ha idejönne egy idegen – mondjuk az űrből – és megkérdezné, hogy mi a Margaret Island, akkor el lehetne neki mondani, hogy: Európa szívében van Magyarország, itt található Budapest, amit kettészel a Duna, és a két rész között van egy sziget, ahova azért mennek az emberek, hogy megnyugodjanak, kikapcsoljanak, eltávolodjanak a város zajától és táncolva, tajcsizve, piknikezve vagy épp énekelve jól érezzék magukat.
Ez történik a koncertjeink ideje alatt, ahol a közönségnek csak azzal kell foglalkoznia, hogy élvezze az életet, a zenét és azt, hogy vannak még emberek alkotta zenekarok, akik valódi – és nem mesterséges intelligencia által generált, érzéketlen – zenét alkotnak. Ezt meg kell tapasztalni.
