Laborfalvi Róza (született laborfalvi Benke Judit) elszegényedett nemesi család gyermekeként látta meg a napvilágot április 8-án, 1817-ben. Apja, Benke József akkoriban a miskolci színtársulatot vezette, de ifjúkorában vándorszínészként járta a Kárpát-medencét. Anyja is színésznőnek készült, de különös módon épp színész férje tiltotta el a színészi hivatás gyakorlásától. A kis Juci mégis színházzal átitatott légkörben nevelkedett, házukban gyakran megfordultak a miskolci társulat tagjai és a városba látogató színészek. Így találkozott kislányként Déryné Széppataki Rózával is, akit a kislányokra jellemző áhítattal csodált, és akinek nevét tiszteletből később művésznevének választotta.
Benke József Róza tízéves korában már pályaelhagyó: iskolai tanárként dolgozott – de lányát nem iskoláztatta. Eltökélt szándéka volt, hogy Juciból színésznőt csináljon – és sajátos eszközöket alkalmazott a cél eléréséhez. A kis Juci iskolába nem járt, gyakran betegeskedő édesanyja mellett és helyett végezte a házimunkát, etette a disznókat és tyúkokat – miközben magolta az apja által számára kijelölt szövegeket. Ha hibázott, verést kapott – volt, hogy korbáccsal.
Így nem csoda, hogy amikor az apja felvetette: álljon színinövendéknek Pesten, egy pillanatig sem habozott. Pest legnépszerűbb, bár nem vagyonos tragikája, a Kazinczy Ferenc által felfedezett Kántorné Engelhardt Anna ekkoriban a színinövendékeknek kosztot, kvártélyt és tanítást adott – házimunkáért és masszázsért (akkoriban úgy hívták: dögönyözés) cserébe. Ide adta nevelésre apja – pénzt nem fizetett érte, de vidéki pakkokat ígért, amit a tragika örömmel fogadott. Juci érkezésekor már egy fiú növendék, Schwartz Frici lakott Kántornénál, az ágy kihúzható fiókrészén osztoztak innentől Jucival.
A színinövendékek színészmesterségre oktatása egyszerű tanterven alapult Kántornénál: elkísérhették őt fellépéseire, és a színfalak mögötti sürgés-forgásból, a takarásból ellesett gesztusokból lopva tanultak színházat.
Kántorné pedagógiai módszerei ismerősek lehettek a kislánynak: nála pofon járt az elhibázott szövegekért, és gyakori volt a szidalom. Juci így önállósította magát – megszökött, és statisztának szerződött a budai Várszínházba. Ekkor vette fel a Laborfalvi Róza művésznevet. Idővel kiemelték a statiszták karából, és rövidebb szöveges szerepeket is kapott.
Schwartz Frici is elhagyta Kántornét Jucival együtt. De Juci mellett kitartott. Feladva színpadi álmait díszletezőnek, színházi szállítónak állt. Kettejük fizetéséből garzont béreltek ekkoriban, de ételre nem mindig jutott – visszaemlékezések szerint gyakran volt savanyú uborka a vacsora.
Rózáért rajong ekkor Szigligeti Ede, aki még nem drámákat írt, hanem színpadon próbálkozott, de a fiatal szépség szíve egy másik kollégáért dobog. Beleszeret Pest első számú naivája, Hivatal Anikó férjébe, a bonviván Lendvay Mártonba, mikor együtt próbálnak a Várszínházban. Viszonyuk rövid ideig tart, de Róza teherbe esik. A színpadról megy szülni – az ekkor már nős Szigligeti fogadja be. És különös, de épp Hivatal Anikó viszi a babaruhákat férje házasságon kívüli gyermekének. 1836-ot írunk, Róza ekkor még nincs húszéves sem.
Időközben viszont elveszítette anyját, édesapja újra nősült (egy tanítványát vette el), és gyermekük is született. Az asszony viszont meghalt – így apja lánya, a kis Jozefa is Rózához kerül Pestre. Ekkor is Schwartz Frici az, aki kitart mellette.
A két kislánnyal otthon maradó színésznő végül ekkor enged a csábításnak, és mecénásokat fogad, hogy el tudja tartani a gyerekeket, majd egy év kihagyás után tér vissza a színpadra. Hírnevét megtépázza a gyerekszülés és a mecénások fogadásának ténye – de karrierjében ez nem okoz különösebb fennakadást, bár a kritikusok megjegyezték, hogy a kihagyott év nyomot hagyott játékán.
„Csüggedhetetlen szorgalmat ajánlunk neki, mert játéka s előadása minden tekintetben sokat veszített, mit alkalmasint a sokáig színpadra nem léphetés okozott.”
1837-ben csatlakozik a Pesti Magyar Színház ( a későbbi Nemzeti) társulatához, és megérkezik a siker, amelyet egy különös véletlen folytán éppen Kántornénak köszönhet. A tragika ugyanis – máig ismeretlen okból – nem jelent meg három nappal bemutató előtt a Nemzeti nyitóelőadása, a Belizár próbáján, így Megyeri Károly rendező kérésére Laborfalvi Róza veszi át beugrósként Kántorné szerepét. Ez volt a legendás Antónia-alakítása, amivel tele voltak a másnapi lapok. Innentől ünnepelt tragika, és szerepálmokat játszhat. Szigligeti Rósájának címszerepétől Victor Hugo Angelójának Tisbéjén át Gertrudig a Hamletben, de volt Stuart Mária és Bornemisza Anna is. A kritikusok ünnepelték, a közönség áradozott. Hangjáról Széchenyi egyenesen azt állította: „A legszebb muzsika, amit hallottam valaha.”
1848. március 15-én a Nemzetiben a Bánk bánt adták – ebben Gertrudist alakította. A legenda szerint ekkor találkozott Jókaival, mikor a színpadon az író mellére tűzte saját kokárdáját – és elkezdődött így a nagy szerelem – az egész világgal szemben. (A valóságban viszont Jókai Szigligetiéknél bérelte a kisszobát, valószínűleg így már korábban találkozniuk kellett.)
Jókait sokan próbálták lebeszélni a házasságkötésről és a kapcsolatról is – de szerette a színésznőt. (Arról, hogyan ellenezte Petőfi és a Jókai család kapcsolatukat, korábban itt írtunk.) Pedig Róza mindent elkövetett: konyhaművészetével igyekezett lenyűgözni Petőfit.
A cikk folytatása itt olvasható.
