Ladik Katalin a női munkát teszi művészetté

A kiállított munkák izgalmát az adja, hogy olyan vizuális nyelvet alkalmaznak, amely dinamikájában egészen eltér a klasszikus, maszkulin művészeti dialektustól. Ez a fajta vizualitás lágyabb, érzékenyebb, líraibb az uralkodó, domináns művészi fogalmazásmódokhoz képest. Az alkotó így fogalmazott róluk: „Ezeket a női elemeket szándékosan kezdtem használni, mert abban a macsó világban, ami akkoriban volt, nem akartam férfiasan megnyilvánulni. Eleinte próbáltam rejteni a nőiségemet, de aztán jött egy dackorszak, hogy csak azért is nőként akarok megmutatkozni és érvényesülni.”

A Bevarrt hangok szabásmintakollázsai a női munkafolyamatok átértelmezései.

Ladik árnyaltan és ironikusan kérdőjelezi meg a hagyományos női szerepekhez rendelt képzeteket, amelyek társadalmi értelemben évezredek óta meghatározták a női nemet. Azzal, hogy a művészi alkotás szintjére emeli a hímzést és a varrást, kitágítja a művészeti diskurzus keretét, és felszabadítja őket a sztereotipikus képzetek alól. Azt hangsúlyozza, hogy többek, mint nők által végzett csendes időtöltések. Többek láthatatlan munkánál: a teremtéshez állnak közel.

Ugyanakkor ezek a kollázsok és textilművek nemcsak attól válnak érdekessé, hogy a művészi munka társadalmi nemi szerepekből adódó különbségeinek kérdéseit felvetik, valamint hogy a varrást és a hímzést a művészi alkotómunka szintjére emelik, hanem azáltal is, hogy folyamatosan a képvers és a hangköltészet határán egyensúlyoznak. A szabásmintákból felépülő kompozíciók és a varrott alkotások zeneművek (is). Ezekre azonban nem érvényesek a kottaírás szabályai: a rajtuk olvasható szöveg, valamint a kompozíció alakja alapján kell őket előadni. A kiállításon a művek vizuális megjelenése mellett fonikus interpretációjukat is meghallgathatjuk a művész előadásában. És ha egyszerre hallgatjuk és nézzük őket, lenyűgöző dolog történik. A művek vizualitása a hangok által újabb rétegekkel gazdagodik, a kompozíciók olvashatósága pedig a zeneiség által kibővül.

Az idő e művek befogadása szempontjából kulcsszereplő: a dallamok, az énekhangok megszólalásával párhuzamosan elevenednek meg a befogadó számára.

A Ladik Katalin előadását hallgatók számára szinte mozogni kezdenek a korábban statikusnak érzékelt munkák.

Állóképből filmszerűvé válnak a dallamok felhangzásával, a színrevitel és a teatralitás gesztusai által ősi, sámáni rituálék világát idézve. A Polish folksong a népdalok világába repíti a képet, a Snail Aria pedig lassúságával, vontatottságával kibontja a kollázson a szabásmintákból kirajzolódó csiga minőségeit.

Míg a hetvenes években elkezdett szabásmintakollázsok síkbeliek voltak, Ladik 2019-es művei már kinyílnak a harmadik dimenzió irányába.

A művész a Jákob-sorozata esetében a kasírozás előtt összegyűrte a szabásmintákat, és ettől a mozgás fogalma még erősebben jelenvalóvá vált. A Jákob nem találja a vészkijáratot, a Jákob nem akar megszületni és a Jákob létrája a cethalban olyan „hangmozdulatok”, amelyek az improvizatív, koreográfiát nem követő mozgás révén kapcsolják össze a fonikus és a térbeli interpretációban benne rejlő performatív lehetőségeket.

A művek egy részében igen erős kritikai hang szólal meg. A dervis nem akar táncolni és A dervis rosszat álmodik című kollázsok például a szúfi szertartások keretében kizárólag férfiak által járható táncot idézik meg, egyben kritizálják annak kirekesztő mivoltát. A Jákob-sorozatban pedig az alkotó abszurd, képtelen helyzetekben láttatja a becstelen bibliai karaktert.

A szabásmintakollázsokat a kiállítótérben hímzett textilmunkák egészítik ki. Ezek úgy vannak installálva, hogy mind a két oldaluk, a színük és a visszájuk is olvasható legyen a néző számára. Ezek javarészt az elmúlt évek performanszai során születtek. Mint a kiállítás ismertetőjében áll, „Ladik Katalin a különféle színű szövetek mindkét oldalán látható mintázatokat, vonalakat és alakzatokat partitúraként aktiválja. Így a varrás általában láthatatlanul maradó oldalát is láthatóvá teszi, megtartva az egész alkotói gyakorlatát átszövő érdeklődését a rejtett és titkos dolgok iránt.”  

A Bevarrt hangok című kiállítás az acb Attachmentben szeptember 3-ig látogatható.

Fotók: Kultúra.hu/Beliczay László