Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át május 11-én azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel a város hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára.

Lajos_András-Déryné-díj (1).jpg
Fotó: Miskolci Nemzeti Színház

Ezek közé tartozik a Déryné színházi díj is, amelyet ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, Lajos András kapott, aki 2015-ben lett a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja. 2020-ban a Feketeszárú cseresznye című előadásban játszott szerepéért, Veliszavljevics Dusán megformálásáért a miskolci közönségtől megkapta az év színésze elismerést. Az előadás 2023-ban a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Szemle Plusz versenyprogramjának győztese lett, és a legjobb főszereplőnek járó díjat Lajos András kapta meg. A színművészt az utóbbi években olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Producerek, a La Mancha lovagja, a Csongor és Tünde vagy a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera, ahol Pilátus szerepét alakította. A színművész emellett látható televíziós sorozatban és az egyszemélyes mesélőszínházi előadásain is országszerte. Kiemelkedő tevékenységéért idén Miskolc Város közgyűlése őt jutalmazta a Déryné színházi díjjal.

Kiemelkedő tevékenységéért „A Civilek Támogatásáért” díjjal Miskolc Város közgyűlése Osváth Tibort, a teátrum énekkari művészét jutalmazta, aki színházi munkái mellett bohócdoktorként is igyekszik szebbé varázsolni a kórházban ápolt gyermekek napjait. Emellett ő a Segítsünk közösen egy mosolyért! elnevezésű gyűjtőakció ötletgazdája és megvalósítója is. Fekete Zsolttal, a miskolci színház rendezőasszisztensével együtt évek óta végzik a nemes feladatot, amelynek során az összegyűlt adományokból a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban fekvő beteg gyerekeknek vásárolnak karácsonyi ajándékokat.