A Lajta és a Maros azért is annyira különleges, mert ez a hajópáros volt Európa első olyan folyami monitora, amelyet páncéllal láttak el, és amelynek a mozgatását kizárólag gőzgéppel – vitorlázat és kötélzet nélkül – végezték.
1861-ig a hadihajók felépítése egy meghatározott sztenderdet követett. Az ágyúkat az oldalfalak mentén hosszú ütegsorban helyezték el, a lövegeket pedig nem lehetett forgatni. Ennek a felépítésnek nagy hátránya volt, hogy így ezek a vízi járművek csak úgy tudtak támadni, ha az oldalukkal a célpont felé álltak. Óriási áttörést jelentett, amikor Ericsson svéd mérnök feltalálta a Monitorra keresztelt hajótípust, amelynek felső fedélzeti ágyúit már a célpont felé lehetett fordítani. A monitorok kis merülésű járművek voltak, amelyek csak alig emelkedtek ki a vízből, hogy minél kisebb felületen érhesse őket találat.
Hatalmas megdöbbenéssel fogadták, amikor a Monitort a nála sokkal nagyobb Virginia 1862. március 9-én nem tudta elsüllyeszteni.
Európában az Osztrák–Magyar Monarchiában építettek először folyami monitort, rögtön kettőt is.
Megszületett a Leitha és a Maros, amelyek felépítésükben eltértek a prototípustól, hiszen ezeket folyami hajózásra tervezték. A Duna és a Tisza sekély gázlói miatt törekedni kellett arra, hogy a merülésük a lehető legkisebb legyen, valamint kis tömegüknek köszönhetően képesek legyenek a gyors manőverezésre. A hajópáros megálmodója Josef Romako volt, akinek sikerült amerikai társához képest felére csökkentenie a Leitha tömegét. A Monarchia haditengerészetében ezek voltak az első vitorlák nélküli, kizárólag gőzzel hajtott, páncélozott hajók, amelyeket vízöblítéses mosdóval is felszereltek. A Leithának lehajtható kéménye volt, hogy átférjen az alacsonyabb hidak alatt.
A Leitha és a Maros 1871-ben Újpesten szállt vízre, de békeidőben mindkettő az óbudai kikötőben állomásozott.
A Leitha monitort először1876-ban vetették be: a Radetzky személyszállító hajót kellett megállítania, mivel az török fennhatóság elől menekülő bolgárokat szállított. A Monarchia hadvezetése ebben a császári lobogó megsértését látta, és elégtételt követelt. Tényleges ütközetre azonban nem került sor, mivel a flottademonstráció hatására a törökök engedtek a nyomásnak.
A Leitha ezután részt vett a boszniai okkupáció harcaiban 1878-ban, ahol már tényleges támadásban is közreműködött. Ez a csata arra is jó volt, hogy kiderüljenek a hajó hiányosságai. Bebizonyosodott, hogy a Leithával alacsony vízállásnál nehéz manőverezni, valamint hogy a hajók túl sok szenet fogyasztanak, és az alkatrészeik is hamar elhasználódnak. A hadműveletek után emiatt további átalakításokat végeztek a Maroson és a Leithán.
A Leithát az első világháború harcaiban is gyakran bevetették,
sőt ekkor szerezte a legnagyobb sérülését is. A fedélzetén ekkor esett el Huj János matróz, akit később a Császári és Királyi Haditengerészet első hősi halottjának nyilvánítottak. Nem sokkal később a Leithát is végzetes találat érte: ugyan október 3-án még harcképtelenné tette Szabács mellett a francia flottát, azonban ebben az ütközetben a Leitha parancsnoki tornyát is rommá lőtték. A kár olyan súlyos volt, hogy ha a Maros nem érkezik időben a Leitha megmentésére, elsüllyedt volna. A Leithát ezután nemcsak helyreállították, hanem megerősítették a tűzerejét is, így kinevezhették a dunai flottilla vezérhajójává. Ezt követően még többször bevetették az első világháború harcaiban, majd 1918. április 10-én Óbudán leszerelték, és kivonták a hadiflotta listájáról.
Bár ezután pihenhetett volna, azonban az antant 1919 elején minden dunai hadihajót elvitt az országból, ezért a Leithát újra használhatóvá kellett tenni.
A tanácsköztársaság idején a német nevű hajókat jellemzően átkeresztelték, így a Leitha 1919. június 2-től viseli a Lajta nevet.
Új nevén először júniusban harcolt Esztergom és Komárom között a cseh intervenciósokkal. Jelen volt a világ első antikommunista felkelésénél is, melyet éppen e típusról neveztek „monitorlázadásnak”.
1921 januárjának végén Korneuburgban végleg leszerelték. A kiegészítőit lebontották, majd a csupasz hajótestet elárverezték. A legmagasabb licit a Dunakotró és Gőzhajózási Vállalaté volt; a cég 1928-ban elevátorhajóvá alakította át, és József Lajos névre keresztelte. Így szolgált egészen a második világháborúig, majd az azt követő államosítások során a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalatnál tűnt fel, ahol FK–201 néven állították munkába.
Az idősödő hajó sokféle munkában vett részt. 1931-ben például a Lágymányosi-öböl feltöltésén dolgozott, de jelen volt Sztálinváros, a Paksi Atomerőmű vagy az Óbudai lakótelep építésénél is, majd egy svájci cégnek adták el.
Csonkaréti Károly magyar hadtörténész az 1970-es évek végén fedezte fel a történelmi hajót, melyet Friedrich Prasky osztrák mérnök azonosított. Margitay-Becht András ezután segített visszaszerezni a svájci cégtől. Erőfeszítéseik eredményeként a Lajtát
védett ipari és katonai történelmi emlékművé nyilvánították 1993-ban, amikor a Hadtörténeti Intézet és Múzeum a nyilvántartásába vette.
A Lajtának 2005-ig kellett várnia a helyreállítására, majd 2010. augusztus 20-ra az 1887-es állapotának megfelelően rekonstruálták, ekkortól viseli a Lajta Monitor Múzeumhajó nevet. Igazi csoda, hogy látogatható állapotban maradt: sokáig az állami protokollesemények szereplője volt. Jelenleg az Országház épületénél mutatja be a korabeli hajóséletet. Fedélzetén végighaladva valódi időutazásban lehet részünk.
Megjelent a Magyar Kultúra magazin 2021/1. számában.
Nyitókép: az Óbudai Hajógyár 1928-ban, az 1871-ben épített Lajta monitor (SMS Leitha) hajótestének átépítése elevátorhajóvá. Forrás: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/Történeti Fényképek Gyűjteménye/Óbudai Hajógyár gyűjteménye
