Nemrégiben Lakner László nagy értékű adományával gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye. Az ajándékozásról, a bekerülő művekről és a Szépművészeti Múzeum kortárs gyűjteményéről Fehér Dávidot, a múzeum művészettörténészét kérdeztük, aki tizenkét éve foglalkozik intenzíven Lakner művészetével, és a jelenlegi ajándékozás előkészítésében is döntő szerepet vállalt.
Hogyan történt az ajándékozás?
Lakner László 2019 elején keresett meg az ajándékozás gondolatával. Életének, pályafutásának abba a szakaszába ért, amikor elkezdett gondolkodni életművének sorsáról. Úgy érezte, hogy szeretne egy jelentős, reprezentatív válogatást elhelyezni műveiből a Szépművészeti Múzeumban.
Többször is kiutaztam hozzá Berlinbe, a múzeumnak ajándékozott művek listáját együtt állítottuk össze. Mind a művek válogatása, mind az ajándékozással járó adminisztráció hosszú folyamat volt. Mintegy másfél év telt el az első beszélgetésünk és a művek beleltárazása között. Az intézmény történetének egyik legnagyobb volumenű és értékű ajándékozásáról van szó. Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy Lakner László a Szépművészeti Múzeumot választotta.
Az ajándékozás közvetlen előzményének tekinthető, hogy a múzeum 2012-ben nyílt és 2015-ben bezárt, 20. századi és kortárs állandó kiállításán letétként két Lakner-művet is bemutatott.
A művész annyira elégedett volt az eredménnyel, hogy Duchamp-töredék című, 1996-os festményét 2015-ben a múzeumnak ajándékozta.
A tárlaton szereplő másik mű, a Mao-Biblia pedig letétként maradt Budapesten, majd idén, az ajándék részeként ez is a törzsanyagba került.
Milyen művek kerültek a Szépművészeti Múzeumba az ajándékozással?
A művésszel közösen, számos szempontot mérlegelve állítottuk össze a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozott művek listáját. Mintegy 40 műről van szó, amely átfogja Lakner 1974 utáni, németországi munkásságának szinte teljes spektrumát, kezdve egy 1974-es, még fotórealista szemléletű telegram-festménnyel (János telegram), folytatva Lakner szkripturális alkotásaival (Paul Cezanne levéltöredéke) és festett betűképeivel (Töredék Raoul Hausmann verséből I-III.).
Megjelennek azok a művek is a válogatásban, amelyeken Lakner eltávolodott a fotografikus előképektől és szabadabban értelmezte a szövegeket, kéziratokat. Gondoljunk a Marcel Duchamp írásait idéző, 1978-79-ben megkezdett, és az 1990-es évekig folytatott monokróm festmény-sorozatára – melynek három darabja is a gyűjteménybe került – vagy a Kiri. Ismeretlen jegyzete monumentális festményre.
Kulcsfontosságú darabjai a válogatásnak Lakner 1980-as években festett, kultúrtörténeti-irodalmi referenciákkal telített, expresszív festményei, amelyek alapkarakterét jelentősen meghatározta a művész egyéves New York-i tartózkodása. Az Isa pur-sorozat egyik legszebb, 1983-as darabja – az MNG gyűjteményében lévő Isa pur-kép méltó párja – is ebbe a csoportba tartozik, de idesorolnám az E. A. Poe-t parafrazeáló 1983-as és a Rimbaud-t idéző 1985-ös festményt is.
Az adomány gerincét adják Lakner Paul Celan előtt tisztelgő alkotásai. Kiemelkedő főmű a Celan (Schwarze Milch), de az 1980-as években alkotott művek közül szintén Celan költészetéhez kötődik a Csontok és a Számok, a későbbi alkotások közül pedig a Celan-verscímeket idéző 1994-es monokróm fekete képsorozat, valamint a Celan öngyilkosságának helyszínét kereső-kutató posztkonceptuális fotósorozat. Továbbá olyan könyvobjektek is ehhez a csoporthoz köthetők, mint a Celan / Mohn und Gedächtnis (Homokkönyv).
Az 1990-es években alkotott Celan-parafrázisok mellett szintén a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került egy jelentős válogatás Lakner 1990-es években alkotott absztrakt festményeiből, a Splitterbilder című festménysorozatból éppúgy, mint a festői oldottságú betűképekből, a vizuális költeményként is felfogható posztkonceptuális szövegképekből (Kukurikú, Monet) és a geometrikus alapstruktúrákat analizáló festményekből (Pöttyös, A Palazzo Vecchio kapuja I.).
Mindemellett oldottabb, líraibb festmények is szerepelnek a válogatásban. Példa erre a Lettre imaginaire című képsorozat egyik 2001-es darabja, valamint szerepel benne egy fontos mű Lakner Németországban festett figurális alkotásai közül (Mona Leila), továbbá egy gazdag válogatás a művész könyvobjektjeiből. Köztük az Esztétikák című, kulcsfontosságú installáció, melynek koncepciója egészen az 1970-es évekig visszavezethető.
Túlzás nélkül állítható, hogy a válogatás az 1974 utáni életmű szinte teljes spektrumát átfogja, és ennyiben remekül kiegészíti a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének Lakner-kollekcióját, amelyben a művész hatvanas évekbeli periódusának főművei találhatók meg: korai szürnaturalista alkotások (például az Egy szoba múltja, a Mikroszkópok vagy a Politechnikai szertárszekrény) és a pop arttal rokonítható figurális művek (például a Ma 12-kor, a Rembrandt tanulmányok, a Menekülő, a Felhő és fogoly vagy a Csont).
Mindemellett az MNG-ben néhány kiemelkedő későbbi Lakner-festmény is megtalálható (Isa pur, Homérosznak, Lettre imaginaire), valamint egy rendkívüli gazdagságú gyűjtemény a művész korai grafikai munkásságából, meghatározó konceptuális művek, plakátok és plakáttervek. Letétként pedig a Szépművészeti Múzeumban őrizzük a Varrólányok Hitler beszédét hallgatják című, 1960-ban festett, korai főművet is.
A Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum együtt immár több mint 100 Lakner-művet őriz, amely gazdag áttekintést nyújt az életmű egészéről.
Milyen személyes kapcsolat fűz Laknerhez? Számodra miben áll az ő jelentősége?
Lakner Lászlót hosszú ideje, gyerekkorom óta ismerem. Művészek között nevelkedtem, apukám számára Lakner személye és életműve kiemelkedő jelentőséggel bír.
Számomra döntő élményt jelentett Lakner Metamorfózis című, 2004-2005-ös retrospektív kiállítása a Ludwig Múzeumban. Lenyűgözött az életmű stiláris, motivikus, mediális és referenciális gazdagsága, festői érzékiséggel párosuló intellektuális feszessége. A kiállítás bejárása során számos kérdés fogalmazódott meg bennem: milyen rejtett szálakon kapcsolhatók össze ennek a rendkívül szerteágazó életműnek a különböző – egymástól gyökeresen eltérő – műcsoportjai, mi motiválja Lakner művészetében a radikális stílusváltásokat?
2008-ban kezdtem meg Lakner életművének a feldolgozását. 2009-ben egy évet töltöttem Berlinben, majd 2010-ben fejeztem be a róla szóló szakdolgozataimat. 2013-2014-ben újabb évet töltöttem Berlinben a DAAD-ösztöndíjával, majd 2018-ban védtem meg Lakner művészetéről szóló doktori disszertációmat, amelyben megkíséreltem a teljes életművet áttekinteni, és egy nagyjából 4000 művet számláló műtárgyjegyzéket is összeállítottam, amely korántsem teljes, de reményeim szerint a későbbi kutatások alapja lehet majd.
Meggyőződésem, hogy Lakner László az 1945 utáni magyar művészet történetének legfontosabb alkotói közé tartozik – életművének intellektuális tágassága, monumentális léptéke és stiláris sokrétűsége szinte teljesen egyedülálló.
A Szépművészeti Múzeum 2011-ben emlékezetes kamarakiállításon mutatta be Lakner negyven évig lappangó korszakos festményét, a Varrólányok Hitler beszédét hallgatják alkotást. Hogyan nézett ki ez a kiállítás?
A tárlat a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Gyűjteményének – Geskó Judit által kezdeményezett – kabinetkiállítás-sorozatához kapcsolódott. A 19. századi gyűjteményünk és a Régi Képtár akkori állandó kiállításainak határán található kabinetben a „klasszikus” és az „új” művészet közötti párbeszéd lehetőségeit vizsgáltuk. Kortárs műveket mutattunk be a múzeum gyűjteményében található klasszikusokkal. A Varrólányok Hitler beszédét hallgatják című festmény Francisco de Goya Az értelem álma szörnyeket szül és Vékony szálat fonnak című grafikáival, illetve a Magnum nevű magazin Haben die Deutschen sich verändert? (Megváltoztak-e a németek?) című, a Lakner-festmény fotóelőképét tartalmazó számával együtt szerepelt.
A párosítás Goyával nyomatékosította Lakner napjainkban is aktuális művének fenyegető, vizionárius karakterét. Mindemellett a szomszédos kabinetben egy válogatás szerepelt a múzeum gyűjteményében található varrólány-ábrázolásokból – ez a terem azonban inkább függelékként kapcsolódott a kiállításhoz.
A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében sok kortárs mű szerepel. Mesélnél erről a gyűjteményről kicsit?
A Szépművészeti Múzeum mintegy 2300 műtárgyból álló 1800 utáni Gyűjteménye jelentős kortárs állománnyal rendelkezik, amely az utóbbi években fontos művekkel gyarapodott. A gyűjtemény fejlesztése Geskó Judit osztályvezetői időszakában vett új lendületet a 2000-es évek második felében, majd 2018-tól Kovács Anna Zsófia osztályvezetése alatt is folytatódott a gyűjtemény gyarapításának folyamata.
Az elmúlt másfél évtizedben került be a gyűjteménybe – többek között – Hantai Simon Absztrakt kompozíciója (vétel 2008-ban), Antoni Tàpies Gótikus ládája (vétel 2009-ben), Eduardo Chillida Lurra G-124 című plasztikája (vétel 2014-ben), Vera Molnár A Montagne Sainte-Victoire huszonöt négyzetre bontva című festménye (a művész ajándéka 2008-ban), Günther Uecker Kert című alkotása (a művész ajándéka 2014-ben), Alan Sonfist New York City fáinak génbankja című installációja (vétel a művésztől 2015-ben), valamint Friedrich Vordemberge-Gildewart Composition n°212 (K – 212) című festménye (vétel 2019-ben).
Külön büszkeséggel töltenek el azok az akvizíciók, amelyekben már én is szerepet vállalhattam: Žilvinas Kempinas Lemniscate című installációját 2016-ban vásárolta meg a múzeum, 2018-ban pedig nagy sikerrel mutattuk be a Lebegő végtelen című – általam rendezett – kabinetkiállításon.
Szintén 2016-ban vásárolta meg a múzeum Peter Halley Blind Path című festményét, amely az egész kortárs gyűjtemény egyik kiemelkedő alkotása; jelenleg is megtekinthető a gyűjteményi tárlatunkon.
A legbüszkébb William Kentridge More Sweetly Play the Dance című, nyolccsatornás videóinstallációjának akvizíciójára vagyok (vétel 2017-ben). Érzésem szerint ez az intézmény történetének legfontosabb szerzeményei közé tartozik.
Az utóbbi években több fontos ajándékkal is gyarapodott a gyűjtemény, gondoljunk például François Morellet Signalisations 1-3 című neonművére és Szférikus forma című plasztikájára. Előbbi a művész ajándékaként került be a gyűjteménybe Maurer Dóra közvetítésével, utóbbi pedig Vera Molnár ajándékaként.
Szintén fontos kiemelni Hantai Simon (örököseinek) 8 műből álló, az életmű különféle műcsoportjait áttekintő 2016-os adományát. Mindemellett Hollán Sándor is számos művet ajándékozott a múzeumnak.
Az utóbbi évek legnagyobb volumenű ajándéka az Artaria Alapítvány gyűjteményéhez kapcsolódik – az alapító, Hegyi Lóránd mintegy 40 alkotást ajándékozott az 1800 utáni Gyűjteménynek. Olyan jelentős alkotók műveit, mint Braco Dimitrijević, Noël Dolla, Erró, Jakob Gasteiger, Bertrand Lavier, Motti Mizrachi, Alois Mosbacher, Otto Muehl, Michelangelo Pistoletto, Anne & Patrick Poirier, Raffael Rheinsberg, Ernesto Tatafiore, Lawrence Weiner, Manfred Wakolbinger és Erwin Wurm.
Ezek a művek – valamint mindazok a kortárs akvizíciók, amelyekre most nem tértem ki – alapvetően újrarajzolták a gyűjtemény profilját (a gyűjtemény 20. századi szegmensének történetéről Tóth Ferenc kollégám publikált áttekintő tanulmányt 2010-ben a Szépművészeti Múzeum Bulletinjében).
Bízunk benne, hogy a továbbiakban hasonlóan dinamikus lesz a gyűjtemény fejlődése. Bár jelentős nehezítő tényező, hogy elsősorban ajándékozás útján gyarapodhat az állomány. Jelenleg Sean Scully kiállítása tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában. Nagy örömünkre szolgált, hogy egy interjúban
Scully a valaha rendezett két legfontosabb kiállítása közé sorolta a budapesti tárlatot,
amelynek egészével nagyon elégedett. Jelenleg is levelezem Scullyval, és reményeim szerint – a művész nagyvonalúságának köszönhetően – a magyar közönség a tárlat bezárása után sem marad majd Scully-festmény nélkül.
Mikor lesz a Szépműben újra 20. századi és/vagy kortárs kiállítás, és mikor láthatja majd a közönség a frissen ajándékozott Lakner-műveket?
A Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Gyűjteményének mintegy 100 meghatározó – 19-20. századi és kortárs – alkotása jelenleg megtekinthető a Magyar Nemzeti Galériában. Bízunk benne, hogy lehetőség nyílik majd a gyűjtemény ennél sokrétűbb bemutatására is, amelyben jelentős hangsúllyal jelenhetnek meg az utóbbi évek új szerzeményei. Egy álom válna valóra, ha Lakner László ajándékára építve rendezhetnénk egy nagy Lakner-kiállítást. Bízom benne, hogy lesz erre lehetőség.
Nyitókép: Lakner László Kossuth-díjas, magyar neoavantgárd festőművész 2012-ben. Fotó: Czimbal Gyula/MTI
