Dresch Mihály, Visky András és Vecsei H. Miklós a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

A 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét Kolozsvár szívében igazi művészeti kavalkáddal várta a közönséget, az irodalomra nyitott emberek sokaságát június utolsó napjaiban. A vásár sűrű programjában pénteken és szombaton a vendégek közt üdvözölhette a közönség Láng Zsolt, Háy János, Visky András, Márton László, Mátyus Melinda, Schäffer Erzsébet, Wirth Imre és Győrffy Ákos írókat, költőket.

Az ételt fókuszba helyező közönségtalálkozón mesélt kötetéről Nyáry Krisztián, és egy gyönyörű emlékelőadással idézte meg az öt éve elhunyt Térey János költőt Prieger Zsolt és Magyar Bori – a Kaddis Térey Jánosért telt házzal szerepelt a Bánffy-palota udvarán. A Mondjad, Atikám! című József Attila-előadás ezúttal különleges formációban mutatkozott be: most először Vecsei H. Miklós színművész partnere Tempfli Erik Artisjus-díjas zongorista volt, aki zenei improvizációkkal kísérte Vecsei megrendítő történetmesélését.

A Petőfi Kulturális Ügynökség évek óta partnere a kolozsvári könyves seregszemlének. A programok sokaságában így pénteken Fábián Janka író találkozott a közönséggel. A történelmi regényeiről ismert szerző felidézte, legutóbb a járványhelyzet alatt járt Kolozsváron, és akkor írta a Cholera-napló című könyvét, amely egyszerre mutatta be az 1831-es magyarországi kolerajárványt, és valamelyest reflektált a 2021-es világ helyzetére is, hiszen hátborzongatóan ismerős problémákkal kellett a regényben a múlt emberének megküzdenie.

A beszélgetésben az írónő legkedvesebb kötetei és ifjúkori élményei egyaránt előkerültek: mesélt a felkérésre írt és számára különösen fontos Ida titkai regényéről, amely a Millenium évében Kecskemét utcáin sétálva és Lechner Ödön készülő remekművét csodálva mutatja be Ferenczy Idát, Sisi felolvasónőjét. Megtudhattuk, hogy Fábiánnak már tízévesen megjelent írása, amit egy megyei lap leközölt, és hosszú évek óta hivatása az írás. Minden egyes történet egy újabb kutatás és kezdet, sorozataival pedig a folytatás lehetőségét adja meg egy korokon át kibomló történetnek.

Láng Zsolt Az emberek meséje kötetéről Nagy Boglárkának, szerkesztőjének, a Jelenkor Kiadó vezetőjének mesélt. A több szálon futó történet kulcsa egy apa–fiú viszony, a kiindulása pedig egy valós, franciaországi mészárlás volt. A szerző elmesélte, egészen két nappal a beszélgetés előttig azt gondolta, ez a gyilkosság indította el benne a regény útját, de a vásárra érkezés előtt talált meg feleségével egy jegyzetfüzetet otthon, amelyben évekkel ezelőtti feljegyzései közt lelt rá egy lehetséges előzményre: a cigány Oidipus-történet váza már akkor ötletként szerepelt a lapokon.

„Láng Zsolt nagyregénye, a Bolyai után ismét egy apa–fiú történetet kapunk: André Tavasz és fia, Zsombor vagy később Éienne Chaix útját rengeteg fájdalommal és álommal, kutatással, egészen különböző emberekkel és környezetükkel, erotikával, a test mint élő és lüktető szövet bemutatásával és a méhekkel” – mondta el Juhász Anna.

Visky András A test történetei kötete a Poket Zsebkönyvek sorozatának 73. könyveként debütált Budapest után Csíkszeredában, és most Kolozsváron. A szerzővel a Bánffy-palota színpadán Juhász Anna és Vecsei H. Miklós beszélgetett a kötetben szereplő négy nő drámájáról: Artemisia, Léna, Éva és Teréz történetéről, a test és a test adta szenvedésről, a kiszolgáltatottságról és a drámában szereplő „kiáltásokról”. Hogy kapcsolható össze négy más hangú, más történetű nő eltérő korban velünk, 21. századi befogadókkal? Erre is válaszolt Visky, míg Vecsei a színpadi hang és megközelíthetőség, illetve a drámaolvasás kérdéseit is körbejárta a szerzővel. A programon Artemisia vallomása és Caravaggio drámájának egy részlete is elhangzott, majd a szerző közel egy órán át dedikált az érdeklődő olvasóknak.

Szombaton találkozhatott a közönség Száraz Miklós György íróval, aki elmesélte, épp egy róla készülő dokumentumfilm forgatására érkezett Erdélybe a napokban, felkereste korábban itt élt nagynénje erdélyi otthonát, felelevenítve a későbbi, itteni „csavargásokat” és a benne élő gyerekkort. A sanctum fogalom értelmezése – mely az elmúlt fél évben igen hangsúlyos szerepet kapott az ügynökség országjárásában – itt sem maradt el: miként vélekedik Száraz és a programon szintén részt vevő Dresch Mihály zenész a szentségről és a saját tér jelentőségéről?

Száraz ma már a legnyugodtabb pillanatokat egyedül, otthon éli meg – már nem az úton levés a fontos, hanem az emlékezés tisztasága, az írói nyelv megteremtése, élményben pedig a megérkezés, megtapasztalás, átélés. Dresch számára maga a zene a sanctum, és elmondta, úgy érzi, egy gyors és sokszor embertelen világban élünk, vadásznunk kell az emberi és a „szent” pillanatokra. Ne tűnjön el a tiszta levegővétel az életünkből, mondta, s neki leginkább a természet szabad vizei, terei adják a sanctumot: ahol a természettel találkozás lehetősége megvan.

Juhász Anna friss, Bitang nyarak című kötetéről és a benne lévő kiskamasz elbeszélőről faggatta Száraz Miklós Györgyöt, a szerző és az elbeszélő életének párhuzamairól: az orvos anya és író apa, a kórház szolgálati lakása, a gyermekkor magányossága, a kalandok és a felnövés érzékekkel és csalódásokkal teli történeteiről. Habár Száraz erősen szétválasztja az írói ént a tíz novellában teremtett mesélő személyétől, ő sem tagadja: köteteiben, így a Bitang nyarakban is tetten érhetőek saját tapasztalásai, megélései és álmai is. Egy gyermekkorától őt kísértő álom a mélybe való bóklászásról bele is került egy történetbe.

„Jelenünk Gilette-penge” – jelentette ki az író arról, mennyire fontos számára a múlt megidézése mellett egyre inkább a vékony, törékeny jelen átélése, és habár másként látja magát, mint a ’90-es években az Ezüst macska regénnyel jelentkező szerzőt, de hangja felismerhető. És máig is ugyanazt hajszolja: érvényes mondatokban fogalmazva szeretné megragadni az életet. A ma megmutatását, a múlt rögzítését tűzi ki céljául mindig – akár költői vagy fotográfiai képen.