Lángolj! a KoMa Társulattal

Egyéb

A darab cselekménye egy történelmi eseményt idéz fel, mely szerint Bauer Sándor felgyújtotta magát a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. A mártír tettét egy négy nappal korábbi esemény ihlethette: Jan Palach 1969. január 16-án, a prágai Vencel téren égette el magát. Megdöbbentő cselekedete nagy hatást váltott ki Európában és a szocialista tömb országaiban, számos követőt találva magának. Tiltakozva a szovjet megszállás ellen, Jan Palach példájára négy nappal később Bauer Sándor követte tettét.

A KoMA Társulatának darabja azt vizsgálja, volt-e értelme a 17 éves Bauer Sándor tettének. Zrínyi Gál Vince az előadás rendezője elmondta: ?Ez a darab egy 17 éves fiúról szól, aki úgy érezte, hogy annyira igazságtalan a politikai rendszer, amiben él, hogy nincs más lehetősége, mint, hogy felgyújtja magát. Ezzel hívva fel a figyelmet arra, hogy nem ért egyet az orosz megszállással, a moszkvai báb rezsimmel, a cenzúrával és még sok más dologgal, melyek a szabadság megélésében gátolták. Végső soron egy igazságtalanul működő rendszer ellen tiltakozott így és mivel így történelmi távlatból mi is közösen tudjuk megítélni az ő korát, így tudjuk, hogy igaza volt?.


langolj_plakat1111_250x250.png
(Forrás: komabazis.hu)

Az Ivanyos Ambrus által írt alkotást a szerző fikcióként nevezi meg. ? Egy elképzelt világ, egy elképzelt ember története. Munkám során törekedtem a történelmi hűségre, de nem dokumentarista jelleggel. Bauer Sándor élete és halála, valamint az őt körülvevő világ szolgált alapul, de a valóságtól való lehetséges eltérés a mondandó és a művészi szabadság okán előfordulhat?.