A kiállítás bemutatja a bortermelés és -fogyasztás eredetét, az ókori bor minőségét és annak változásait, a lakoma szerepét a régmúlt korokban, és azt, hogy miként vált a bor és a lakomázás a hatalommal rendelkezők jelképévé, s hogyan lettek a bronz- és kerámiaedények, amforák, korsók, ivócsészék, poharak, tölcsérek és szűrők, merítőkanalak, teljes szervízkészletek a sírok elmaradhatatlan tartozékaivá.
A görögök a legkiválóbb bor készítésénél egyszerűen hagyták, hogy a szőlőfürtök saját súlyuknál fogva préseljék egymást. Ezt követte a klasszikus préselési eljárás, s végül, ha kevésbé előkelők számára készült a bor, a már egyszer kipréselt fürtöket újrapréselték, s az így nyert léhez forró vizet adtak. A római korban a rendelkezésre álló, meglehetősen változatos szőlőfajták ellenére csupán kétféle bort készítettek: erős és édes borokat, mégpedig vörös (azaz fekete, sötét: vinum atrum) és fehér (vinum candidum) változatban.
Szükség esetén képesek voltak a "feketét" "fehérre" változtatni, mégpedig néhány adalékanyag hozzáadásával: ez lehetett borsó- vagy babliszt, tojásfehérje, esetleg olyan folyadék, amelyben előzőleg elkeverték a fehérszőlővenyige hamuját.
Elfogadott volt, hogy a borhoz valamennyi tengervizet, oldott gyantát, kátrányt, írisz gyökeret ("ibolyagyökér"), illetve mész-ásványokat és ólomsót, gipszet, meszet és szurkot adtak. Az efféle adalékanyagoknak köszönhető kétes minőséghez hozzájárult, hogy a bor, mielőtt otthoni fogyasztásra vagy a kocsmák asztalára került volna, hosszú tengeri utat tett meg, és ez rontott az állagán, a zamatán.
Az Olasz Kultúrintézet támogatásával megvalósult bemutató egy hónapon át, november 9-ig látható a Római Kori Lapidáriumban (Kőtár), ahol ezt megelőzően ókori római gyermekszobrokat csodálhattak meg a látogatók.
(Múlt-kor/MTI)
