László Barna nyerte a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjának, a Filmgaloppnak a fődíját az Isteni kéz című dokumentumfilmmel.

Az idén hét dokumentumfilm került be a Filmtettfeszt versenyszekciójába, amelynek célja évről évre fiatal, erdélyi magyar tehetségek felkutatása, friss alkotásaik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt.

A Filmgalopp kétévente váltogatja a versenyfilmek műfaját, az idén a dokumentumfilmek kerültek sorra. A Nagy Viktor Oszkár filmrendező, forgatókönyvíró, Kollarik Tamás filmes szakember, valamint Ferenczi Szilárd filmtörténész alkotta zsűri az idén László Barna alkotását találta a legjobbnak.

A dokumentumfilm Csángálóról, a világhírű brácsásról szól, akit kenyérkereső keze egyik napról a másikra cserbenhagy, remegni kezd, ezért kizárták a híres Szászcsávási Zenekarból. A nyertes 1 millió forintot kap a Nemzeti Filmintézet felajánlásából.

A Filmgalopp közönségdíjasa Simó Boglárka Árva csillagok című filmje lett. A 15 perces alkotásban a hajdani székelykeresztúri gyermekotthon története bontakozik ki egykori lakójának személyes portréja által. Különdíjban részesült Medve Ferenc Being a Bee című rövid természetfilmjéért. A környezetvédő üzenetet megfogalmazó ismeretterjesztő film a méhek egy napját mutatja be, azt, hogy hogyan küzdenek meg a természeti erőkkel és az emberi tevékenységekkel.

Az október 6. és 10. között Kolozsváron és további 14 erdélyi városban zajló Filmtettfeszt szombat esti kolozsvári díjátadó ünnepségén Kántor László producer vehette át a Sárga Csikó Díjat, amelyet 2012 óta évente olyan személyiségeknek ítélnek oda, akik munkásságukkal jelentős mértékben segítették a kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. A méltatást Szántai János kolozsvári író, újságíró fogalmazta meg, a díjat pedig felajánlója, a Liszt Intézet nevében Kósa András László nyújtotta át.

A Filmtett Egyesület kritikusi nívódíja idén nevet kapott, így a Fám Erikáról, a nemrég fiatalon elhunyt sepsiszentgyörgyi filmesztétáról, médiaszakemberről és tanárról elnevezett elismerést Pernecker Dávid pécsi filmesztéta, a Filmtett erdélyi filmes portál egy évtizede hűséges szerzője kapta.

Nyitókép: Szászcsávási Zenekar. Forrás: Az Isteni kéz Facebook-oldala