A magyar kultúra napja alkalmából az M5 televíziócsatorna január 22-én, szombaton mutatja be a nemzeti könyvtár gyártásában megvalósult, „Látjátok, feleim...” című 70 perces dokumentumfilmet.

Az alkotás egyrészt bemutatja az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) MNy 1 (Magyar Nyelvemlék 1) jelzet alatt őrzött kiemelkedően becses kéziratát, a latin nyelvű Pray-kódexet és a kódexben lévő Halotti beszéd és könyörgést, az első összefüggő magyar nyelvemléket, másrészt végigkíséri a Ferenc pápának ajándékozott díszmásolat elkészítésének hosszú folyamatát. A film előzetese megtekinthető az OSZK YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán is, ahol már több mint harminchétezren látták.

A Pray-kódex díszmásolata Magyarország kormányának ajándékaként az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hazánkba látogató Ferenc pápa számára készült, amelyet Áder János köztársasági elnök adott át a szentatyának 2021. szeptember 12-én.

A mestermű létrehozásának több hónapos folyamatát az OSZK Történeti Fénykép- és Videótárának munkatársai kamerával kísérték végig.

A dokumentumfilm ezekből a felvételekből és a nemzeti könyvtár főigazgatójával, kutatóival, digitalizáló, könyvkötő és restaurátor szakembereivel, valamint a felkért közreműködőkkel forgatott interjúkból született.

A film kettős elbeszélésének egymásba fűzéséből adódó ritmikai váltások nemcsak a néző figyelmének ébrentartását szolgálják, hanem segítik az elhangzó ismeretek befogadását is. A Pray-kódexről és a Halotti beszéd és könyörgésről szóló tudományos-ismeretterjesztő bemutatások mellett az OSZK-ban folyó digitalizáló munkáról és annak eredményeiről – az új szolgáltatásokról –, valamint a Pray-kódexnek az OSZK állományában elfoglalt helyéről és a kézirattárról, illetve első összefüggő szövegemlékünk utóéletéről is hallhatnak a nézők.

Az ismeretterjesztést és az OSZK sokrétegű gyűjteményének bemutatását egyaránt szolgálja az interjúkat illusztráló, a témához kapcsolódó mintegy másfél száz dokumentum – a kódexektől, a metszeteken és a térképeken át a Pray-kódexről és a Halotti beszéd és könyörgés szövegéről készült részletfotókig. A készítési folyamat egyes részeinek látványos, számos közeli képet tartalmazó, másfél tucatnyi etűdjét az OSZK zenei gyűjteményéhez szintén kötődő Joseph Haydn-életmű két szimfóniájának részletei kísérik.

A forgatókönyvet 2021 májusában írták, a 23
órányi filmnyersanyagot június 15. és szeptember 9. között vették fel, a
szerkesztés, a vágás és a rendezés munkálatai szeptember közepétől december
első napjaiig tartottak. A dokumentumfilm producere Rózsa Dávid, az OSZK
főigazgatója, forgatókönyvíró-rendezője Sudár Annamária, operatőre Ballagó
Gergely, szerkesztő-vágója Hanák Luca.

Fotók: Tóth Zsuzsanna