A Müpa kisfilmje az intézmény virtuális adventi kalendáriumában debütált advent második hétvégéjén, és egy titokzatos helyszínre kalauzolja a nézőket, megmutatva a zene varázslatos erejét.

Ki ne szeretné
tudni, mi történik a hangversenyteremben, miután a koncert véget ér, és a közönség
hazamegy? Ki ne vágyna rá, hogy bekukkanthasson a kulisszák mögé vagy – jelen
esetben – a színpad alá, ahová a zongorák költöznek ideiglenesen a következő „fellépésig”?
A Müpa idei karácsonyi kisfilmje segítségével most a nézők is bepillantást
nyerhetnek a színfalak mögötti titkokba, megismerkedhetnek egy igazán különleges
hangszerrel, és tanúi lehetnek egy újonnan szövődő, szokatlan barátságnak is; az ünnepi alkotás
ugyanis a Müpa egyik színpadi díszítőjének zenélni vágyó kislánya és egy
varázslatos, de koncertek hiányában elárvult zongora elképzelt történetét
meséli el. A kisfilmben a szereplők a muzsika által találnak egymásra, és
közösen tanulnak meg eljátszani egy karácsonyi dallamot.

„Ebben a rendkívüli évben felértékelődött mindaz, amit korábban természetesnek vettünk: megtapasztalhattuk, hogy a kultúra milyen sokat ad az életünkhöz, és azt is, hogy a művészeti élmények valóban képesek felemelni, kiemelni minket a hétköznapokból. Ez az esztendő a digitális platformokon elérhető művészeti élményekről kellett, hogy szóljon. Addig is, míg eljön a várva várt pillanat, amikor újra személyesen is találkozhatunk a Müpa tereiben, szeretnénk ezzel a rövidfilmmel megköszönni hűséges közönségünknek és fantasztikus művészeinknek az elmúlt időszakban tanúsított végtelen támogatást, szeretetet, biztatást” – fogalmaz Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Kiemeli, hogy az adventi időszakban számtalan ingyenes koncertközvetítéssel, a Müpa adventi kalendáriumában naponta új elérhető tartalommal, a Müpa partneriskola-programjának 50 000 diákja számára pedig különleges lapozgatható meglepetéssel, és egy ismeretterjesztő online zenei játékkal készült az intézmény.

A karácsonyi rövidfilmben a főszereplő kislányt Bicskey Míra alakítja, a kislány édesapjának szerepében az Örkény Színház színművésze, Vajda Milán tűnik fel, a film harmadik, de nem kevésbé fontos szereplője pedig maga a zongora, amelynek különlegessége, hogy „életre kel”, és „magától” megszólal, így segítve a főszereplő kislányt a tanulásban. A karácsonyi kisfilm rendezője a Balázs Béla-díjas Szász Attila, akinek nevéhez számtalan reklámfilm mellett olyan kiváló, többszörösen díjazott játékfilmek is fűződnek, mint A berni követ, a Félvilág vagy az Örök tél. A filmben megszólaló művek Liszt Ferenc tizenkét zongoradarabból álló sorozata, a Karácsonyfa-ciklus darabjai, a Psallite és az Adeste Fideles címet viselő alkotások átdolgozásai. Az eredeti darabokat a már idősödő Liszt az unokájának, Danielának írta, a kisfilmben hallható változatokat pedig a Solaris zenekarból is ismert Erdész Róbert írta át azzal a céllal, hogy a bennük található hangtávolságok a gyerekek számára is könnyedén megszólaltathatóak legyenek a zongorán.

Fotók: Posztos János